Csapvíz Vasivíz 261022
Szennyvíztisztítás Vasivíz
Újévi Operett Gála

Híradó

Friss hírek, tudósítások, oknyomozó riportok - mindez a naponta jelentkező Híradóban. Helyi tudnivalók első kézből - Önöknek!

Helyi televízióként fontosnak tartjuk, hogy az itt élőket érdeklő témákat dolgozzuk fel, mégpedig velük együtt. Ezért személyes példákon keresztül igyekszünk feldolgozni a városi, megyei, valamint az országos döntéseket. Megmutatva, azok milyen hatással lehetnek a térségben lakókra, a környezetre. Így aztán nem csak a hivatalnokok és a politikusok jutnak szóhoz csatornánkon, hanem a helyi polgárok is. Fontosnak tartjuk nyomon követni a témákat, így aztán nem csak valaminek a kezdetéről számolunk be, hanem a végéről, a sikerekről is. A Szombathelyi Televízió híradója a helyi hírek pontos közvetítője. Arra törekszünk, hogy az érdekes, fontos, érdeklődésre számot tartó híreket a lehető leggyorsabban eljuttassuk nézőinkhez. A helyi történéseken túl keressük az országos jelentőségű esemény, döntés és változás helyi vonatkozását, az adatokat pedig igyekszünk érdekesen, befogadhatóan, figyelemfelkeltően feldolgozni.

Adás: hétköznap 18.00 órától óránként.

Híradó - 2026. március 19.
Híradó - 2026. március 19.

2026. március 20., 10:08

-Fejlesztés - Jelentősen javítja Szombathely vízellátás-biztonságát a Vasivíz Zrt. beruházása. -Ünnepi koncertek és kalandok - Jövő pénteken nyílik meg a húsvéti vásár a Fő téren. ...
Híradó - 2026. március 18.
Híradó - 2026. március 18.

2026. március 18., 17:01

-Víz világnapja - Rendhagyó természetismereti órán vehettek részt a diákok a Csónakázó-tónál. -Újdonság - Naplementés futással és különleges programokkal debütál a MOVE-Szombathely Sunset Run. -No Smoking ...
Híradó - 2026. március 17.
Híradó - 2026. március 17.

2026. március 17., 17:01

-Jótékonysági árverés - Sportolók dedikálták a licitre bocsátott labdákat, a bevétel az Esőemberke Alapítvány javára megy. -Hitelesítő ásatás - 11 honfoglalás kori temetkezést tártak fel ...
Híradó - 2026. március 13.
Híradó - 2026. március 13.

2026. március 13., 17:00

-Ünnepi megyegyűlés - 46-an vettek át kitüntetést március 15. alkalmából Celldömölkön. -Nem várt nehézségek - Tovább tartott a vízvezeték-építés a Kálvária utcában, a burkolatot később állítják ...
Híradó - 2026. március 12.
Híradó - 2026. március 12.

2026. március 12., 17:01

-Rollerbaleset - Autó ütött el egy fiatal rollerest a Külső-Pozsonyi úton, a fiú könnyű sérülést szenvedett. -Pénteken premier - Móricz Zsigmond-klasszikusát viszik színre a Weöres Sándor ...
Híradó - 2026. Március 11.
Híradó - 2026. Március 11.

2026. március 11., 17:01

- Benzinárstop - a szombathelyiek egy része Ausztriában tankol, de már ott is megindult az emelkedés. -Biztonság frissítve - a jövő kihívásaira is reagál a város új Bűnmegelőzési
Híradó - 2026. Március 10.
Híradó - 2026. Március 10.

2026. március 10., 17:00

-Önkéntesek az idősekért - 16-an végezték el a képzést az osztrák-magyar programban. -A nő ezer arca - A történelmi korok szépségideáljairól szólt a nőnap az Iseumban. -Művészet ...
Híradó - 2026. Március 9.
Híradó - 2026. Március 9.

2026. március 10., 08:46

-A város élő emlékezete - Könnyes-nevetős találkozót szerveztek Feiszt György tiszteletére. -Üvegekben a világ - 41 alkotó mutatkozik be a Schrammel-gyűjtemény időszaki tárlatán. ...
Híradó - 2026. március 6.
Híradó - 2026. március 6.

2026. március 06., 17:00

- Akadályból élményt – konferencián összegezték a Rába-menti vízi turizmus fejlesztésének eredményeit és terveit. - Érzékenyítés - Együttműködési megállapodást írt alá a színház és az Esőemberke ...
Híradó - 2026. március 5.
Híradó - 2026. március 5.

2026. március 06., 09:36

-Minden odavész - Három helyszínen emlékeztek meg Szombathely bombázásának 81. évfordulójáról. -Diplomata vendégségben - A Városházára látogatott, majd az egyetemen tartott előadást a brit nagykövet. ...
Híradó - 2026. március 4.
Híradó - 2026. március 4.

2026. március 04., 17:00

-Fejleszt a Blaguss - Teljesen lecserélik a flottát, elektromos busz is érkezik, amit most tesztelnek. -Őrségváltás - Átvette kinevezését Vas megye új rendőr-főkapitánya. Fekete Géza ...
Híradó - 2026. március 3.
Híradó - 2026. március 3.

2026. március 04., 09:34

-Gödör hátán gödör - Megviselte a tél az úthálózatot, a SZOVA folyamatosan végzi a kátyúzási munkát. -Tüsszögés, orrfolyás - Korábban kezdődött idén az allergiaszezon, virágba borult a mogyoró
Híradó - 2026. március 2.
Híradó - 2026. március 2.

2026. március 03., 09:13

- Kormányzásra készen - Csaknem ezer ember várta Magyar Pétert, szombathelyi kampányrendezvényén. - Őrségváltás - Új rendőrkapitánya van Vas Vármegyének. Nyugdíjba vonult Pilisi Gábor dandártábornok. ...
Híradó - 2026. február 27.
Híradó - 2026. február 27.

2026. március 02., 09:43

- Prezentáció - Bemutatta a várost érintő legnagyobb útfejlesztések részleteit a közlekedési minisztérium. - Közgyűlés után - Jövőre baj lehet, ha nem változik az önkormányzatok finanszírozási ...
Híradó - 2026. február 25.
Híradó - 2026. február 25.

2026. február 25., 17:01

-Magasabb kiadások, csökkenő bevételek - A csütörtöki közgyűlés dönt a város idei költségvetéséről. -Személyes hangon Feiszt Györgyről - Találkozót szerveznek a nemrég elhunyt ...
Híradó - 2026. február 24.
Híradó - 2026. február 24.

2026. február 25., 09:19

-Emlékév - 250 éve született Berzsenyi Dániel, elkezdődött a jubileumi programsorozat a könyvtárban. -A béke jegyében - Egyhetes konferenciasorozat vette kezdetét Kőszegen, ENSZ-küldöttekkel. ...
Híradó - 2026. február 23.
Híradó - 2026. február 23.

2026. február 23., 17:00

- Hazatérés - Újra magyar földre kerültek a II. világháborúban harcolt 1. huszárhadosztály iratai. - Superman és a többiek - Első alkalommal rendeztek Farsangi Jelmezversenyt a vásárcsarnokban. ...
Híradó - 2026. február 20.
Híradó - 2026. február 20.

2026. február 20., 17:01

-Hóhelyzet - Áramkimaradást és baleseteket okozott a 20-40 centis hó, az iskolásokat hazaküldték. -Emlékezni és emlékeztetni - Szombathelyre érkezett az Élet Menete Alapítvány Auschwitz-kiállítása. -Bábel ...
Híradó - 2026. február 20.
Híradó - 2026. február 20.

2026. február 20., 17:01

-Hóhelyzet - Áramkimaradást és baleseteket okozott a 20-40 centis hó, az iskolásokat hazaküldték. -Emlékezni és emlékeztetni - Szombathelyre érkezett az Élet Menete Alapítvány Auschwitz-kiállítása. -Bábel ...
Híradó - 2026. február 19.
Híradó - 2026. február 19.

2026. február 19., 17:00

-Ellenszélben - A költségvetési nehézségek ellenére továbbra is támogatja az önkormányzat a civil szervezeteket. -Én, a néző - Fotósként mutatkozik be Szántó István festőművész az ...
Híradó - 2026. február 18.
Híradó - 2026. február 18.

2026. február 18., 17:01

-Évértékelő - Nőtt a bejelentések száma, többször intézkedtek és parkolóhelyeket tettek szabaddá a városrendészek. -Előzmények és következmények - Konferenciát tartottak a mohácsi ...
Híradó - 2026. február 17.
Híradó - 2026. február 17.

2026. február 17., 17:00

-Újrakezdés – 22 kiléptető lakásban 43, korábban hajléktalan ember él a Féhe ellátottjai közül. -Gyász - Elhunyt Zielbauer György, a Reguly-iskola korábbi igazgatója, egykori német nemzetiségi ...
Híradó - 2026. február 16.
Híradó - 2026. február 16.

2026. február 16., 17:00

- Guinness-rekord Győrváron - Több mint 53 ezer palacsintát sütöttek a Vas Vármegyei gasztrofesztiválon. - Farsangfarka - Rönkhúzással, bolond lakodalommal búcsúztatták el a telet a Vasi Skanzenben. ...
Híradó - 2026. február 13.
Híradó - 2026. február 13.

2026. február 16., 09:38

- Nem jogerős - Elsőfokon hét év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság Czeglédy Csabát. - Emelkedő számok – Sokan keresik fel a szombathelyi háziorvosi rendelőket ezekben ...
Híradó - 2026. február 13.
Híradó - 2026. február 13.

2026. február 16., 09:38

- Nem jogerős - Elsőfokon hét év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság Czeglédy Csabát. - Emelkedő számok – Sokan keresik fel a szombathelyi háziorvosi rendelőket ezekben ...
Híradó - 2026. február 12.
Híradó - 2026. február 12.

2026. február 13., 09:22

-Gyógyítás és zeneművészet - Lőcsei Zoltán és Lakner-Bognár Nóra az Év Vasi Embere. -Rendőrségi akció - A vasi utakon is szűrik az ittas, bódult járművezetőket ...
Híradó - 2026. február 11.
Híradó - 2026. február 11.

2026. február 12., 09:19

-Ne váljunk áldozattá! - A kibertér veszélyeire hívta fel a figyelmet a rendőrség és az áldozatsegítő központ programja. -Fiatalokban a remény - Kiállítás nyílt a neves főemlőskutató, ...
Híradó - 2026. február 10.
Híradó - 2026. február 10.

2026. február 11., 09:33

- Biztonsági intézkedés - Megszünteti a Savaria Szálló tulajdonosa az omlásveszélyt az épületnél. - Afrika-hét - A kontinenssel és az ott élő emberek mindennapjaival ismerkednek a katolikus diákok. ...
Híradó - 2026. február 9.
Híradó - 2026. február 9.

2026. február 09., 17:00

-Miniszterelnöki vizit - 11 év után újra Szombathelyre érkezett Orbán Viktor, háborúellenes gyűlésen szólalt fel. -A hűség szabadsága - Elkezdődött az összetartozást hirdető ...
Híradó - 2026. február 6.
Híradó - 2026. február 6.

2026. február 06., 17:01

- Gyász - Elhunyt Feiszt György, a város kulturális- és közéletének meghatározó személyisége. -Feltárul az értéktár - A győrvári iskola és a Brenner Gimnázium csapata nyerte a vetélkedő
Híradó - 2026. február 5.
Híradó - 2026. február 5.

2026. február 05., 17:00

-Metszik a fákat - Több ezer fáról gondoskodik a parkfenntartó a téli időszakban. A lakosság türelmét kérik. -Rejtvénylázban - Egy héten át fejtörők várják a gyerekeket és a felnőtteket ...
Híradó - 2026. február 4.
Híradó - 2026. február 4.

2026. február 04., 17:01

-Gyász - Elhunyt Feiszt György, a város kulturális- és közéletének meghatározó személyisége. -Feltárul az értéktár - A győrvári iskola és a Brenner Gimnázium csapata nyerte a vetélkedő döntőjét. ...
Híradó - 2026. február 3.
Híradó - 2026. február 3.

2026. február 03., 17:00

- Korszerűsítés - 870 millió forinttal járul hozzá a kormány a MAM- Hungária 4,5 milliárdos beruházáshoz. - Útfejlesztések - Kiírták a közbeszerzést az M86-os és M87-es utak bővítésére,
Híradó - 2026. február 2.
Híradó - 2026. február 2.

2026. február 03., 09:03

-Megindító történet - Hajléktalan férfi adományozott az Állatvédők Vasi Egyesülete védenceinek. -Terítéken - Századfordulós receptek, enteriőrök, étkészletek a Smidt Múzeum időszaki ...
Híradó - 2026. január 30.
Híradó - 2026. január 30.

2026. január 30., 17:00

- Közgyűlés után - Gyalogátkelő lesz a kórház előtt, hét új buszváró létesül, és téma volt a muszlim imaház. - Árvizek, hőség, viharok - Nemzetközi projekt keretében készültek ...
Híradó - 2026. január 28.
Híradó - 2026. január 28.

2026. január 28., 17:00

- Közös gondolkodás - A Víztoronyban tanácskoztak Szombathely közművelődési szervezetei. - Közgyűlés előtt - Tíz napirendi pontot vitatnak meg a városatyák csütörtökön az év ...
Híradó - 2026. január 27.
Híradó - 2026. január 27.

2026. január 28., 09:56

-Régi helyett új - Megvenné a meglévő parkolót és a szomszédban újat építene a Krúdy utcai étterem tulajdonosa. -”Humorban nem ismerünk tréfát” - Diákszínjátszóké volt a színpad az
Híradó - 2026. január 23.
Híradó - 2026. január 23.

2026. január 23., 17:00

-Szabad lélek, közösségi erő - Négyen vettek át díjat a város magyar kultúra napi gáláján. -Tragédia a kórháznál - Elütöttek egy gyalogost csütörtökön este. Az idős asszony meghalt. -Harmincéves ...
Híradó - 2026. január 22.
Híradó - 2026. január 22.

2026. január 23., 09:51

- Magyar Kultúra Napja - 18 elhivatott szakember munkáját ismerték el a Vas Vármegyei Gálán - Gazdag kínálat - Izgalmas kiállításokat, rendezvényeket ajánlanak idén a szombathelyi múzeumok - Közös hang ...
Híradó - 2026. január 21.
Híradó - 2026. január 21.

2026. január 21., 17:00

-Mecset nyílik Szombathelyen - A környék muszlim közösségének ezentúl nem Ausztriába kell járnia ima alkalmakra. -Minőségben élen járnak - Országos díjat nyert az AGORA és a Berzsenyi Dániel Könyvtár. ...
Híradó - 2026. január 20.
Híradó - 2026. január 20.

2026. január 21., 09:55

- Tapasztalatszerzés - Elstartolt a Nemzeti Egészségügyi Szakképzési verseny vármegyei döntője - Isten ügye - A református templomban kezdődött az idei ökumenikus imahét Szombathelyen -
Híradó - 2026. január 19.
Híradó - 2026. január 19.

2026. január 19., 17:00

-Téli figyelőszolgálat - Jegesednek a vasi vízfolyások, ami egyelőre nem okoz gondot, de résen vannak a szakemberek. -Jégpályák éjszakája - Több százan húztak korcsolyát szombaton, programok ...
Híradó - 2026. január 16.
Híradó - 2026. január 16.

2026. január 16., 17:00

- Olvasói elégedettség – Növekedett a látogatók és a kölcsönzések száma a Berzsenyi-könyvtárban. - Horgász álom – Hosszú évek után újra van lehetőség lékről pecázni a vasi tavakon, ...
Híradó - 2026. január 15.
Híradó - 2026. január 15.

2026. január 15., 17:00

-Síutak és táborok - Jó minőségi pályák várják a turistákat, sokan indulnak Ausztriába, Szlovákiába. -Vadászjelenetek a határ mellett - Alföldi Róbert újra a Weöres Sándor Színházban rendez. -Start ...
Híradó - 2026. január 14.
Híradó - 2026. január 14.

2026. január 15., 09:50

-Pénzügyek a középpontban - Újabb egyeztetésre került sor az önkormányzati rendszer megújításáról. -Hóban, fagyban - Az állatmenhelyeken is jobban odafigyelnek ilyenkor a kutyákra, macskákra. -Zenehangár ...
Híradó - 2026. január 13.
Híradó - 2026. január 13.

2026. január 13., 17:01

- Túlfizetés - 700 millió forintot visszakap Szombathely a Versenyképes Járások Programba befizetett összegből. - Vízkereszt ünnepe - Második alkalommal szentelték meg a Gyöngyös-patak vizét a
Híradó - 2026. január 12.
Híradó - 2026. január 12.

2026. január 12., 17:00

-”Aludjatok, ti néma hadsereg…” - 83 éve volt a doni áttörés, megemlékezést tartottak a pápai keresztnél. -Döntött a Fidesz - Vámos Zoltán főispánt indítja a párt Szombathelyen az ...
Híradó - 2026. január 9.
Híradó - 2026. január 9.

2026. január 12., 09:54

- Ingyenes közlekedés - Az időjárás miatt vasárnapig térítésmentesen lehet utazni a helyi járatokon. - Figyelő szemek - Meleg teával, pokróccal és elsősegély-bőrönddel a kocsiban ...
Híradó - 2026. január 8.
Híradó - 2026. január 8.

2026. január 09., 08:57

- Ne megszokásból! - Folytatódik a téli időjárás, a csúszós utakon három-négyszeresére nőhet a féktáv. - Tűz a MÁV-rendelőben - Füsttel telítődött az épület, elmaradtak ...
Híradó - 2026. január 7.
Híradó - 2026. január 7.

2026. január 07., 17:00

-Télies útviszonyok - Az erős szél miatt hóátfúvások nehezítik a közlekedést megyeszerte. -Vörös kód - A nagy hideg miatt fokozottabban figyel a szociális ellátórendszer a rászorulókra. -”Siklik ...
Híradó - 2026. január 6.
Híradó - 2026. január 6.

2026. január 06., 17:01

-Év vasi embere 2025 - Kilencen szállnak versenybe a címért és a közönségdíjért, január 15-ig lehet szavazni. -Megérkezett a hó - Több baleset történt a vasi utakon, téli útviszonyokra kell számítani
Híradó - 2026. január 5.
Híradó - 2026. január 5.

2026. január 06., 09:54

-Bekeményít a tél - Egész héten 0 fok alatt marad a napközbeni hőmérséklet, havazás is várható. -Sikertelen újraélesztés - 70 év körüli férfi lett rosszul a Borostyánkő Áruházban, nem tudták ...
Híradó - 2025. december 22.
Híradó - 2025. december 22.

2025. december 22., 17:00

-Megasztárok karácsonya - Caramel és Vastag Csaba koncertjével zárult a szombathelyi advent programsorozata. -Angyalkavárás - Adománygyűjtő összejövetelt tartottak a Fekete István Állatvédő ...
Híradó - 2025. december 19.
Híradó - 2025. december 19.

2025. december 22., 10:16

Híradó - 2025. december 18.
Híradó - 2025. december 18.

2025. december 22., 10:16

Híradó - 2025. december 15.
Híradó - 2025. december 15.

2025. december 22., 10:16

Híradó - 2025. december 10.
Híradó - 2025. december 10.

2025. december 22., 10:15

Híradó - 2025. december 9.
Híradó - 2025. december 9.

2025. december 22., 10:14

Híradó - 2025. december 17.
Híradó - 2025. december 17.

2025. december 18., 21:06

Híradó - 2025. december 16.
Híradó - 2025. december 16.

2025. december 18., 20:56

Híradó - 2025. december 12.
Híradó - 2025. december 12.

2025. december 12., 22:42

Híradó - 2025. december 8.
Híradó - 2025. december 8.

2025. december 08., 17:00

- Vállalkozók ünnepe - 26. alkalommal szervezték meg a Magyar Vállalkozók napját Budapesten - Szán helyett vonat - Idén Celldömölkre utaztak a nagycsaládosok a Mikulással, több mint nyolcvanan - Utazó ...
Híradó - 2025. december 5.
Híradó - 2025. december 5.

2025. december 05., 17:01

-Példás életutak - Fogyatékossággal élő fiatalokat ismertek a Horváth Róbert Önérvényesítő díjjal. -Az év önkéntesei - Önzetlen segítőket díjazott a civil központ, 13-an vettek át ...
Híradó - 2025. december 4.
Híradó - 2025. december 4.

2025. december 05., 09:18

-”Az áram én vagyok” - Emléktáblát avattak Szendrődi János egykori röplabdázó tiszteletére a horvát iskolában. -Dalok új dimenzióban - A szimfonikusokkal közösen ad rendhagyó búcsúkoncertet ...
Híradó - 2025. december 3.
Híradó - 2025. december 3.

2025. december 04., 09:32

-Van segítség! - Narancssárga fénybe öltözött a Városháza a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján. -Mese csendről, elfogadásról - Premierre készül és támogatási programot ...
Híradó - 2025. december 2.
Híradó - 2025. december 2.

2025. december 03., 09:10

-Segíteni jó! - Elkezdődött a Segítés vármegyéje program, négy év alatt 50 ezren tanulnak újraéleszteni. -Támogatások és korlátozások - Magyar gazdák is részt vesznek a decemberi brüsszeli tüntetésen. ...
Híradó - 2025. december 1.
Híradó - 2025. december 1.

2025. december 02., 08:35

- A hit lángja - Meggyújtották az első gyertyát Szombathely adventi koszorúján a Berzsenyi téren. - Derű és szeretet - 30 éve szentelték püspökké Márfi Gyula nyugalmazott érseket, hálaadó ...
Híradó - 2025. november 28.
Híradó - 2025. november 28.

2025. november 28., 17:00

-Krízisidőszak - Télen fokozottan figyel az ellátórendszer a hajléktalanokra, erre kérik a lakosságot is. -A magyar jog szolgálatában – Emléktáblát avattak Szabó Miklós kúriai elnök tiszteletére ...
Híradó - 2025. november 27.
Híradó - 2025. november 27.

2025. november 27., 17:01

- Új bölcsőde - 48 gyermeknek biztosít férőhelyet a Szombathelyi Egyházmegye intézménye, a Bárka. - 70 év képekben – Jubileumi fotókiállításon mutatják be a Savaria Technikum múltját ...
Híradó - 2025. november 26.
Híradó - 2025. november 26.

2025. november 26., 17:01

-Koszorútrendek - Modern díszítés, arany, fehér és piros színek a legnépszerűbben az idei adventben. -Áttűnések - Bemutatták Szauer Ágoston legújabb verseskötetét a Berzsenyi-könyvtárban. ...
Híradó - 2025. november 25.
Híradó - 2025. november 25.

2025. november 26., 08:42

-Évértékelő - Továbbra is a vállalkozások versenyképességének javítása az iparkamara fő célja. -Digitális előrelépés - Akkreditált ICDL számítógépes vizsgaközpont nyílt az ELTE szombathelyi ...
Híradó - 2025. november 24.
Híradó - 2025. november 24.

2025. november 24., 17:00

-Emberek a nevek mögött - Négy új botlatókövet avattak a holokauszt áldozatai emlékére a belvárosban. -Ünnepvárás ideje - Megnyílt a Fő téri adventi vásár, már az első napon programok várták ...
Híradó - 2025. november 21.
Híradó - 2025. november 21.

2025. november 21., 17:01

-Köszönet a támogatásért - 14 céget díjaztak, amelyek elkötelezetten segítik a civil szervezeteket. -Mi lesz a fenyvesekkel? - A klímaváltozás hatásairól is szólt a Bánó István-emlékkonferencia. -Tragikus ...
Híradó - 2025. november 20.
Híradó - 2025. november 20.

2025. november 20., 17:00

-Szűkös kvóta - Lépett az önkormányzat, hétfőtől korlátlan mennyiségben leadható a zöldhulladék. -Korszerűbb fűtésrendszer - Több mint 800 távhős lakásban végeztet ...
Híradó - 2025. november 19.
Híradó - 2025. november 19.

2025. november 20., 09:10

-Régészet és történettudomány - Előadóülésen számoltak be kutatásaikról a Savaria Múzeum munkatársai. -Fotósok öröksége - Három nagyformátumú fényképész sírjánál tisztelegtek diákok a Szent Márton ...
Híradó - 2025. november 18.
Híradó - 2025. november 18.

2025. november 19., 08:23

-Nyilvános a névsor - Tanár, orvos és civil aktivista száll ringbe a Tisza Párt színeiben Szombathelyen. -Bontás és lezárás - Ütemterv szerint folynak a Városháza épületének állagmegóvási munkái. -Adomány ...
Híradó - 2025. november 17.
Híradó - 2025. november 17.

2025. november 17., 17:00

-A város karácsonyfája - Petőfi-telepről érkezett idén a Fő tér ünnepi ékessége, egy formás nordmann fenyő. -Egytől egyig csodababák - Közösségi sétát szerveztek a koraszülöttek ...
Híradó - 2025. november 14.
Híradó - 2025. november 14.

2025. november 14., 18:32

- Téli segítség – Csaknem 600 m3 fát oszt ki a rászorulóknak az önkormányzat a szociális tűzifa programban - Zöld Bővülés – Elektromos autókkal erősödnek a szociális és ...
Híradó - 2025. november 13.
Híradó - 2025. november 13.

2025. november 13., 17:00

-1000 Fa Plusz - Átvette a lakosság a nyáron igényelt facsemetéket. Töretlen a program népszerűsége. -Csúcsüzem a szerelőműhelyekben - Beállt a hideg, érdemes a nyári gumiabroncsokat ...
Híradó - 2025. november 12.
Híradó - 2025. november 12.

2025. november 12., 17:01

-Emlékezés és elismerés - Kecskés László sebész főorvos kapta idén a Pető Ernő-emlékplakettet. -Hallgass a belső hangodra! - Motivációs beszélgetés Kádár L. Gellérttel, a Hunyadi ...
Híradó - 2025. november 11.
Híradó - 2025. november 11.

2025. november 12., 09:26

-Segítés, hit, összetartás - Szent Márton nevét vette fel a Derkovits-iskola, megtartották a névadó ünnepséget. -Beszélgetés a jövőről - Lakossági fórumot rendeztek a Joskar-Ola-városrészen ...
Híradó - 2025. november 10.
Híradó - 2025. november 10.

2025. november 10., 17:00

-Hűség, kitartás, segítés - 21-en kaptak elismerést a Szent Márton-gálán, díszpolgár lett Gráczer György. -Vasi Prima - Tudós, költő és kosárlabdázó a legjobbak legjobbja. Díjazták az év ...
Híradó - 2025. november 7.
Híradó - 2025. november 7.

2025. november 10., 09:23

-Hála és megbecsülés - Hatan vettek át elismerést a Szociális Hetet lezáró díjátadó ünnepségen. -Veszteségből fakadó erő - Speciális intenzív kórházi ágyat adtak át, ami Czenki Márk emlékét ...
Híradó - 2025. november 6.
Híradó - 2025. november 6.

2025. november 06., 18:00

-Közeleg az ünnep - Két hét múlva nyílik meg az adventi vásár sztárfellépőkkel, játékokkal, Fradi kamionnal. -Kihívások a Haditornán - Elméleti és gyakorlati tudásukat is összemérték a csapatok ...
Híradó - 2025. november 5.
Híradó - 2025. november 5.

2025. november 05., 17:01

-Gyásznap - Az 56-os forradalom leverésére és a mártírokra emlékeztek Szombathelyen is. -Szociális Hét - Változatos programokkal mutatják be az ellátórendszert négy napon át. -Speciális Filmfesztivál
Híradó - 2025. november 4.
Híradó - 2025. november 4.

2025. november 04., 17:01

-Jubileumi karnevál jön - Egy héttel korábban szervezik meg jövőre a történelmi fesztivált. -Hogyan tovább kerékpárral? - Jó gyakorlatokat tanulnak egymástól az európai pályázati partnerek. -Civil ...
Híradó - 2025. november 3.
Híradó - 2025. november 3.

2025. november 04., 10:07

-Emlékezés gyertyafényben - Nagy volt a forgalom a temetőkben a kegyeleti ünnepnapokon. -A reformáció évfordulója - Istentisztelettel és családi délutánnal ünnepeltek az evangélikusok. -Újabb győzelem ...
Híradó - 2025. október 31.
Híradó - 2025. október 31.

2025. október 31., 17:00

- Szociális hét - A gyermekvédelem, függőségek és a mesterséges intelligencia is téma lesz az idén. - Tűz egy családi házban – Egy nyugdíjas nőt füstmérgezés gyanújával szállítottak ...
Híradó - 2025. október 29.
Híradó - 2025. október 29.

2025. október 29., 17:00

- Kétmillió forintból kerítés - még biztonságosabb körülmények között játszhatnak a gyerekek a Derkovits-városrészen - Kelendőek a kisebb sírdíszek - az árusok, a virágboltok és a lakosság is készül ...
Híradó - 2025. október 28.
Híradó - 2025. október 28.

2025. október 28., 17:00

- Megugrott a légúti megbetegedések száma – már elérhető az influenza elleni védőoltás. - Októberi közgyűlés - 11 napirendi pontot nyilvánosan, egyet zárt ajtók mögött tárgyalnak ...
Híradó - 2025. október 27.
Híradó - 2025. október 27.

2025. október 27., 17:01

-Tisztelet és emlékezés – Főhajtás az ’56-os forradalom és az önkormányzat jubileumán. -Színháztörténeti pillanat - Jelnyelvi tolmácsolással játszották az Óz, a csodák csodája című ...
Híradó - 2025. október 22.
Híradó - 2025. október 22.

2025. október 22., 16:01

-Tisztelet az ‘56-osoknak - Rangos kitüntetéseket adtak át az ünnepi vármegyegyűlésen. -Prima 2025 - November 6-ig lehet szavazni a közönségdíjasra a VOSZ honlapján. -Már bontják - Elkezdődtek ...
Híradó - 2025. október 21.
Híradó - 2025. október 21.

2025. október 21., 16:00

- Örökségből adomány - Újabb hiánypótló műszert kapott a szombathelyi kórház koraszülött intenzív osztálya - Erdőtűz a Kőszegi-hegységben – száz mentő és ...
Híradó - 2025. október 20.
Híradó - 2025. október 20.

2025. október 20., 16:00

-70 év emlékezete - Nagyszabású gálával és kiállítással ünnepelt az Ungaresca Táncegyüttes. -Kigyulladt egy ház - Ágyak, matracok égtek a Bethlen Gábor utcában, a lakókat kimenekítették. -Centenárium
Híradó - 2025. október 17.
Híradó - 2025. október 17.

2025. október 17., 16:01

-30 éves a Micimackó Óvoda - Versmondó versennyel és műsorral ünnepelték a születésnapot. -Felülvizsgálat - Megfelelő állapotban vannak a Rába védművei, de további fejlesztések kellenének. ...
Híradó - 2025. október 14.
Híradó - 2025. október 14.

2025. október 17., 09:34

-Fehér Bot Napja - Emlékműsort és egyhetes érzékenyítő programot szervez a látássérültek egyesülete. -Jövő nyáron átadják - Javában tart a kerékpárút építése Torony és a bucsui elágazó ...
Híradó - 2025. október 16.
Híradó - 2025. október 16.

2025. október 16., 16:00

-Emlékfát ültettek - A 140 éves Szombathelyi Szépítő Egyesületet ünnepelték a Szent István-parkban. -Takarásban - Keserédes komédia a vidéki színházak világáról. Ősbemutatóra készül a Weöres ...
Híradó - 2025. október 15.
Híradó - 2025. október 15.

2025. október 15., 16:01

-Merre tovább? - Kétnapos pályaválasztási vásáron mutatkoznak be az iskolák és képzőhelyek. -A nagy futás - Tűzoltó védőfelszerelésben, szintidőn belül teljesítette a Budapest ...
Híradó - 2025. október 14.
Híradó - 2025. október 14.

2025. október 14., 16:00

-Fehér Bot Napja - Emlékműsort és egyhetes érzékenyítő programot szervez a látássérültek egyesülete. -Jövő nyáron átadják - Javában tart a kerékpárút építése Torony és a bucsui elágazó ...
Híradó - 2025. október 13.
Híradó - 2025. október 13.

2025. október 13., 16:01

-Partnerség és bizakodás - Miniszteri tárgyalások kezdődnek az önkormányzatok helyzetéről. -Méhésznap - Tapasztalatcsere, előadások, válaszok a kihívásokra
Híradó - 2025. október 10.
Híradó - 2025. október 10.

2025. október 10., 16:00

-Iskolai jubileum - Gálával ünnepelték a gépipari technikum fennállásának 75. évfordulóját. -Együttműködés, jó hangulat - Horgászdélutánt rendeztek fogyatékossággal élő fiataloknak. -Befogás ...
Híradó - 2025. október 9.
Híradó - 2025. október 9.

2025. október 09., 16:01

-Egyeztetés - Megállapodtak a polgármesterek, milyen változtatásokat javasolnak a városok finanszírozásán. -Ruhabörzéből adomány - A máltaiaknak ajánlották fel a megmaradt holmikat a művészeti ...
Híradó - 2025. október 8.
Híradó - 2025. október 8.

2025. október 09., 08:34

-Pihenőszoba - A körmendi bútorgyár felajánlása révén relaxációs helyiséggel bővült a Ma Háza. -Szörnyecskék a ház körül - Állatok világnapi programsorozat várja a gyerekcsoportokat a Skanzenben. ...
Híradó - 2025. október 7.
Híradó - 2025. október 7.

2025. október 08., 07:34

-Tisztelet a hősöknek - Az aradi mártírokra emlékeztek a Premontrei Gimnáziumban és a Batthyány-táblánál. -Értéktár vetélkedő - Még lehet jelentkezni a vasi értékekről és hungarikumokról ...
Híradó - 2025. október 6.
Híradó - 2025. október 6.

2025. október 06., 16:00

-Teljessé vált az emlékfal - Felavatták az utolsóként kivégzett aradi mártír, Vécsey Károly domborművét a Bolyai Gimnáziumban. -Az agyag alkimistái - 25 év után mutatkozik be újra Szombathelyen ...
Híradó - 2025. október 3.
Híradó - 2025. október 3.

2025. október 04., 06:33

-Közös múlt és jövő - Folytatódik a megismerést és a problémák megoldását segítő program a határtérségben. -A gyógyulás szimbóluma - A remény harangját és festményeket adományozott egy cég ...
Híradó - 2025. október 2.
Híradó - 2025. október 2.

2025. október 02., 16:01

-Fontos a megelőzés - Szűréseken való részvételre buzdítottak a mellrák elleni világnap programjain. -Emberi csontok a bozótban - A reptér közelében bukkantak a maradványokra, a rendőrség ...
Híradó - 2025. október 1.
Híradó - 2025. október 1.

2025. október 01., 16:01

-Tisztelet az időseknek - Elismeréseket adtak át és műsorral ünnepelték az idősek világnapját. -Leszerződtek - 50-en kezdték meg tanulmányaikat a gépészmérnök-képzésen, többen ...
Híradó - 2025. szeptember 30.
Híradó - 2025. szeptember 30.

2025. szeptember 30., 16:01

-Közgyűlés után - Emelkedik az önkormányzati lakások bérleti díja, és átalakul a parkfenntartó cég. -Elhárítják a balesetveszélyt - Októberben kezdődik a Városháza épületének állagmegóvása. ...
Híradó - 2025. szeptember 29.
Híradó - 2025. szeptember 29.

2025. szeptember 29., 16:00

-Letartóztatták - Egy hónapra rács mögé került a Paragvári utcai rablás gyanúsítottja, aki összeverte az ismert színészt. -Konyha és ami mögötte van - Az étvágyról, étkezési kultúráról szóltak a kutatók ...
Híradó - 2025. szeptember 26.
Híradó - 2025. szeptember 26.

2025. szeptember 26., 16:00

-Brutális támadás - Megvédte a dolgozókat egy bolti lopásnál Horváth Ákos színész, az elkövetők összeverték. -Öko Expo - A fenntarthatóság jegyében szervez háromnapos programot az iparkamara. -A ...
Híradó - 2025. szeptember 25.
Híradó - 2025. szeptember 25.

2025. szeptember 25., 16:00

-Hétfőn közgyűlés - Emelik az önkormányzati bérlakások bérleti díját és átalakítják a parkfenntartó céget. -Egészségpontok Hete - Hétfőtől egészen október 11-ig egészségmegőrző ...
Híradó - 2025. szeptember 24.
Híradó - 2025. szeptember 24.

2025. szeptember 25., 08:50

-Biztos alapok, korszerű tudás - 20 év alatt 361 tanuló végezte el a Schaeffler középfokú duális képzését. -Nemzetközi kapcsolatok - Osztrák vendégek érkeztek a Bercsényi-iskolába a Talent School ...
Híradó - 2025. szeptember 23.
Híradó - 2025. szeptember 23.

2025. szeptember 23., 16:00

-Az összetartozás ünnepe - Tizedik alkalommal rendezték meg a vasi tűzoltók találkozóját, ezúttal Kőszegen. -Péntektől fűt a távhő - Beköszöntött az igazi ősz, ...
Híradó - 2025. szeptember 22.
Híradó - 2025. szeptember 22.

2025. szeptember 22., 16:00

-50 éves tanszék - A történelemtanár-képzés fél évszázadát ünnepelték szombaton az egyetemen. -Nyerj osztálykirándulást! - Pontokat gyűjthetnek az iskolások egy hónapon át a Blaguss járatain. -Fut ...
Híradó - 2025. szeptember 19.
Híradó - 2025. szeptember 19.

2025. szeptember 22., 09:46

-Születések fája - Ezüst hársat ültettek az idén világra jött szombathelyi gyerekek tiszteletére. -KRAFT konferencia Kőszegen - Szombathely is bemutatta középtávú fejlesztési stratégiáját. -Pörköltkeverők ...
Híradó - 2025. szeptember 18.
Híradó - 2025. szeptember 18.

2025. szeptember 18., 16:00

-Civil Fórum - Visszakerült a költségvetésbe a Kulturális és Civil Alap, 6 millió forintra pályázhatnak a szervezetek. -Speciális nézőpont - Fogyatékkal élő filmesek mutatkoztak be alkotásaikkal ...
Híradó - 2025. szeptember 17.
Híradó - 2025. szeptember 17.

2025. szeptember 17., 16:00

-Elkezdődött a fűtési szezon - A biztonság érdekében célszerű megfogadni a katasztrófavédelem tanácsait. -Könyv a Püspöki Palotáról - Az elmúlt 15 évben történt átalakításokat is
Híradó - 2025. szeptember 16.
Híradó - 2025. szeptember 16.

2025. szeptember 16., 16:00

-Közvélemény-kutatás - Nemény András a legnépszerűbb politikus Szombathelyen. A többség kormányváltást akar. -Három premier - A Színes mese, a Lila fecske és a Trója is várja a Mesebolt Bábszínház ...
Híradó - 2025. szeptember 15.
Híradó - 2025. szeptember 15.

2025. szeptember 15., 16:01

-Szoros lehet a verseny - Felmérte a Publicus a vasi 1-es számú választókerület politikai erőviszonyait. -Nagycsaládban élni jó - Színes programok és több száz résztvevő a szombathelyi találkozón. ...
Híradó - 2025. szeptember 12.
Híradó - 2025. szeptember 12.

2025. szeptember 15., 08:39

-Eladó lakások - Eddig 15 bérlő jelezte, hogy megvásárolná az államtól átvett önkormányzati lakásokat. -Rollerrel behajtani tilos? - Egyre több a baleset és a kérdőjel is. Az új KRESZ szabályokra ...
Híradó - 2025. szeptember 11.
Híradó - 2025. szeptember 11.

2025. szeptember 15., 08:34

-Őszi lomtalanítás - A lakótelepeken gyűjti a kidobott lomokat a SZOVA szeptemberben. -Pálinkaszezon - Kevesebb gyümölcs termett idén, de így is nagy a forgalom a főzdékben. -Életük ...
Híradó - 2025. szeptember 10.
Híradó - 2025. szeptember 10.

2025. szeptember 15., 08:11

-Végkiárusítások, bezárások - Lassan kiürül a belváros. Fórumon keresték az okokat és a megoldást. -Zöldítették a kerékpártárolót - Növényekkel ültetik be az új tetőszerkezetet a Perintparti Waldorf ...
Híradó - 2025. szeptember 9.
Híradó - 2025. szeptember 9.

2025. szeptember 15., 08:07

-Együtt mozdul a vármegye - Közösségi tornával és előadásokkal ünnepli a kórház a fizioterápia világnapját. -Zseboroszlánok PICnikje - Idén is megtartották a koraszülött gyermeket nevelő ...
Híradó - 2025. szeptember 8.
Híradó - 2025. szeptember 8.

2025. szeptember 09., 08:15

-Testvérvárosok konferenciája - Közös gondolkodást kezdeményez Szombathely a következő uniós fejlesztési ciklusra. -Hapci király és a többiek - Jó hangulatú családi programon mutatta be idei kínálatát ...
Híradó - 2025. szeptember 8.
Híradó - 2025. szeptember 8.

2025. szeptember 08., 16:00

-Testvérvárosok konferenciája - Közös gondolkodást kezdeményez Szombathely a következő uniós fejlesztési ciklusra. -Hapci király és a többiek - Jó hangulatú családi programon mutatta be idei kínálatát ...
Híradó - 2025. szeptember 5.
Híradó - 2025. szeptember 5.

2025. szeptember 08., 08:17

-Védőfelszerelésben fut - Az örökbefogadást népszerűsíti Borbás Tibor szombathelyi tűzoltó a Budapest Maratonon. -Mozgás mindenkinek kell - Elkezdődtek az egészségfejlesztési ...
Híradó - 2025. szeptember 4.
Híradó - 2025. szeptember 4.

2025. szeptember 04., 16:01

-A szeretet küldetése - Székely János lett a katolikus püspöki konferencia elnöke, megbízatása öt évre szól. -Könnyebbség a szülőknek - Az idei évtől az önkormányzat biztosítja az óvodáknak ...
Híradó - 2025. szeptember 3.
Híradó - 2025. szeptember 3.

2025. szeptember 03., 16:01

-Egyetemi tanévnyitó - Az ELTE új rektora, Darázs Lénárd köszöntötte a Savaria Egyetemi Központ elsőéveseit. -Emlékhely és közösségi tér lesz - Jól halad a Brenner-villa átépítése, novemberben
Híradó - 2025. szeptember 1.
Híradó - 2025. szeptember 1.

2025. szeptember 01., 16:00

-Becsengettek - Több ezer szombathelyi diák számára kezdődött meg hétfőn a 2025/26-os tanév. -Kőszeghegyalja értékei - Népzene, néptánc, koncertek, gyerekprogramok sorát kínálta az ...
Híradó - 2025. augusztus 29.
Híradó - 2025. augusztus 29.

2025. szeptember 01., 09:05

- Őszi nagytakarítás - Felszedték a leveleket és a szemetet, jövő héten folytatódik a belváros megtisztítása - Új megvilágításban – Több mint 24 millió forint támogatással megújul
Híradó - 2025. augusztus 28.
Híradó - 2025. augusztus 28.

2025. szeptember 01., 08:54

- Palacktartók - Az önkormányzat telepítette eszközöknek Környezeti és szociális haszna is van - Célba ért adományok - Kiosztották a tanszereket a Máltai szeretetszolgálat szombathelyi központjában -
Híradó - 2025. augusztus 27.
Híradó - 2025. augusztus 27.

2025. szeptember 01., 08:51

- Új fejlesztőszoba - A sajátos nevelési igényű gyerekek kaptak új helyiséget a Szűrcsapó óvodában - Kilenc bemutató - Az MMIK előtt tartja családi évadnyitóját szeptember
Híradó - 2025. augusztus 25.
Híradó - 2025. augusztus 25.

2025. augusztus 27., 11:03

Híradó - 2025. augusztus 26.
Híradó - 2025. augusztus 26.

2025. augusztus 27., 10:59

Híradó - 2025. augusztus 22.
Híradó - 2025. augusztus 22.

2025. augusztus 22., 16:00

-Kezdődjék a játék! - Megnyílt az időkapu, százezer látogatót várnak a 24. Savaria Történelmi Karneválra. -30 helyszín, 300 program - A Témaparkot hagyományőrzők, a Kalandvárt ...
Híradó - 2025. augusztus 21.
Híradó - 2025. augusztus 21.

2025. augusztus 21., 16:01

-Sokfélék vagyunk, mégis egyek - Szent Istvánra és az államalapításra emlékeztek augusztus 20.-án. -50 éves a Vásárcsarnok - Elismerésekkel és könyvbemutatóval ünnepelték a kerek jubileumot. -A Dobópápa ...
Híradó - 2025. augusztus 15.
Híradó - 2025. augusztus 15.

2025. augusztus 18., 07:27

-Kerékpárutak épülnek - A déli városrészen pótolják a hiányzó 2 kilométert TOP Plusz forrásból. -Kék tábor - Autizmussal élő fiataloknak szervezett ötnapos vakációs programot a PontMás Alapítvány. ...
Híradó - 2025. augusztus 14.
Híradó - 2025. augusztus 14.

2025. augusztus 14., 16:01

-Jobbra fordul a soruk - Örökbe adhatóvá váltak az osztrák nő szaporítótelepeiről mentett kutyák. -Olasz tengerparti kalamajka - Fergeteges humorral és sok zenével szórakoztat az idei karneválszínház. ...
Híradó - 2025. augusztus 13.
Híradó - 2025. augusztus 13.

2025. augusztus 14., 08:16

- Harmadfokú riasztás - a kánikulában több a közlekedési baleset, útfelújítás miatt érdemes jobban figyelni a szombathelyi elkerülőn is - Tanszergyűjtés - rászoruló alsós diákoknak gyűjtenek ...
Híradó - 2025. augusztus 12.
Híradó - 2025. augusztus 12.

2025. augusztus 12., 16:00

- Kevesebb a méz - a csapadékmentes nyár és a hűvös tavasz keresztülhúzta a méhészek idei szezonját - Kertmozis hétvége - szombaton és vasárnap pótolják az Emlékműnél a júliusban eső ...
Híradó - 2025. augusztus 11.
Híradó - 2025. augusztus 11.

2025. augusztus 11., 16:01

- Hajdú utca - novemberig dolgoznak a környék közműfejlesztésén, lezárásokra kell készülni - Joskar Ola napok - negyed évszázados fennállását ünnepelte a népszerű családi rendezvény - Zöld ...
Híradó - 2025. augusztus 8.
Híradó - 2025. augusztus 8.

2025. augusztus 11., 08:23

-Árvízkárok - 91 millió forint kormányzati forrásból megkezdődött a helyreállítás a Pinka-völgyben. -SzentKirály Napok - Idén is vidámparkkal, koncertekkel, kulturális- és sportprogramokkal ünnepel ...
Híradó - 2025. augusztus 7.
Híradó - 2025. augusztus 7.

2025. augusztus 07., 16:00

-Indul a virágzás - Kismértékű Vasban a parlagfű-fertőzöttség. Az allergiások már készülnek a főszezonra. -Jubilál a Joskar-Ola Napok - Szombaton és vasárnap rendezik meg a ...
Híradó - 2025. augusztus 6.
Híradó - 2025. augusztus 6.

2025. augusztus 07., 07:58

-Indul az Otthon Start - 3 százalékos fix kamattal lehet akár 50 millió forint hitelhez jutni szeptembertől. -Adás-vétel - A lakóké lett, és így rendezettebbé válik a Stromfeld-lakótelepen lévő ...
Híradó - 2025. augusztus 5.
Híradó - 2025. augusztus 5.

2025. augusztus 05., 16:01

-16 nap múlva karnevál - Újdonságokkal vár az Iseum, benépesülnek az utcazenei színpadok is. -Horizont - Amatőr alkotók mutatkoznak be festményeikkel a Savaria mozi aulájában a hónap közepéig.
Híradó - 2025. augusztus 4.
Híradó - 2025. augusztus 4.

2025. augusztus 05., 07:34

-Mosolytáska - Tanszereket gyűjt iskolakezdés előtt a Máltai Szeretetszolgálat rászorulóknak. -Piknik az esőben - A Fuego Duo zenélt a Témaparkban, a közönséget a zápor sem tántorította ...
Híradó - 2025. augusztus 1.
Híradó - 2025. augusztus 1.

2025. augusztus 01., 16:00

-Egészségvédő kincs - Az anyatejes táplálás világnapján köszöntötték az édesanyákat. -A karnevál bora - Villányi száraz Merlot-ot választottak a fesztivál legjobbjának a borbírák. -Itt a lecsószezon ...
Híradó - 2025. július 31.
Híradó - 2025. július 31.

2025. augusztus 01., 08:29

-Balesetveszély miatt lezárva! - 11 közúti- és gyaloghidat kell azonnal felújítani a városban. -Korszerűbb óvodák - Három szombathelyi intézményt újítanak fel 380 millió forint uniós forrásból. ...
Híradó - 2025. július 30.
Híradó - 2025. július 30.

2025. augusztus 01., 08:28

-Orvosi rendelők - Két év alatt négy épület újul meg, 570 millió forint uniós forrásból. -Magyarok Kenyere - Rászorulókat segítenek a Kárpát-medencei gazdák a felajánlott búzával. -Komolyzene az ...