Hírek
Több százan vigyáznak a látogatók biztonságára az idei karneválon is
2012. augusztus 22., 18:11
Rendőrök, polgárőrök, mentők, önkéntesek és vöröskeresztesek felügyelik az egyes helyszíneket, és segítenek, ha kell. A szervezők folyamatosan figyelik az időjárás-előrejelzést, és állandó kapcsolatban ...
Az ország más tájaihoz képest jobb termés várható kukoricából Vas megyében
2012. augusztus 22., 18:10
A szárazság ugyan ennek a növénynek sem tesz jót, de a megyében a nyáron hullott kevés csapadék jó időben esett, és ez segítette a kukorica fejlődését. Szakemberek szerint ma még megjósolhatatlan, hogyan ...
Szoros magyar győzelem a szombathelyi kosárlabda EB selejtezőn
2012. augusztus 22., 18:09
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 81:75 arányú győzelmet aratott Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen Ausztria csapata ellen. Az Aréna Savariában játszott találkozón közel 2 ezer szurkoló bíztatta
Az elmúlt évekhez hasonlóan több utcát is lezárnak a forgalom elől a karnevál idejére
2012. augusztus 22., 18:08
Már most sem lehet behajtani a Thököly utcába, ahol idén is a Diadalív kap helyet. Egészen augusztus 29-ig, azaz jövő szerda délig lezárják a forgalom elől a Bejczy utcát is, valamint a Rákóczi, az
Ismét vizet oszt a tartós kánikula miatt a Vasivíz ZRt.
2012. augusztus 22., 18:08
Ma a Fő téren várták hűsítővel a járókelőket. Itt csütörtök kivételével a hét többi napján is vizhez juthatnak az arrajárók. Holnap a Savaria téren, pénteken, szombaton és vasárnap pedig a Történelmi ...
A 90 éves Csiza Józsefet otthonában köszöntötte fel Puskás Tivadar polgármester
2012. augusztus 22., 18:07
Az ünnepelt Teleken született, Szombathelyre1941-ben költözött. Itt a Vasútnál dolgozott 43 évig a műszaki osztályon, majd 1986. tavaszán a katonai szállítási osztályra került át. Felesége négy éve halt ...
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter mától átmeneti időre
2012. augusztus 22., 18:06
Az utóbbi időben a rendkívüli meleg és a hosszabb ideje tartó szárazság miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért az ország teljes területén tilos az erdőkben valamint az erdők határától számított
Az elmúlt hetekben kilenc áramütött madár érkezett az Őrségi Nemzeti Park madárvédelmi telepére
2012. augusztus 21., 17:40
Nyáron hozzák be a legtöbb áramütött madarat, mert a fiatal, tapasztalatlan állatok ilyenkor ismerkednek a környezetükkel, amely során baleset érheti őket. A madárvédelmi mintatelepen önkéntesek is segítik ...
Közép-Európa Máriás zarándok- és kegyhelyeit köti össze a Mária út
2012. augusztus 21., 17:39
Észak-déli tengelye a lengyelországi Czestochowatól a boszniai Medjugoreig, míg keleti-nyugati ága az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig tart. Ez utóbbi szakasz teljesen kiépült. Útjelző
2012 legszebb kertjei, legrendezettebb utcája
2012. augusztus 21., 17:38
A zsűri két kategóriában állított rangsort: a hagyományos művelésűek mellett a modern kialakítású kerteket is bírálták. A rendezvény a Nyitott porta programmal zárult. Több kerttulajdonos hívta be portájára ...
Augusztus 20-a Szombathelyen
2012. augusztus 21., 17:37
A hétfői megemlékezésen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mondott beszédet. Az egybegyűltek zenés, táncos műsorokat is megtekinthettek, a szobornál pedig többek között a miniszter, a város ...
Az 50 éves Bükfürdői Gyógy- és Élménycentrumban egész hétvégén tartottak a különböző programok
2012. augusztus 21., 17:35
Pénteken délután ünnepi keretek között köszöntötte a meghívottakat többek között V. Németh Zsolt, vidékfejlesztésért felelős államtitkár, és Dr. Németh István, a társaság elnök-vezérigazgatója. Az ünnepségen ...
Második helyen végzett Rapport Richárd az U20-as sakkozók Athéni világbajnokságán
2012. augusztus 21., 17:34
A Haladás VSE sportolója a 13 forduló során 10 pontot gyűjtött, akárcsak az aranyérmes Alexander Ipatov. Kettőjük között a mezőnyérték-számítás döntött a török fiatalember javára.
95 százalékban elkészült a felújított Paragvári-iskola
2012. augusztus 17., 18:25
Már csak az utolsó simítások vannak hátra. Az intézmény visszakapta az 1906-os építéskor kialakított küllemét, és semmi akadálya annak, hogy szeptember 3-án elkezdődjön a tanítás. Pénteken sajtóbejáráson ...
Magyarország-Ausztria kosárlabda EB selejtező Szombathelyen
2012. augusztus 17., 18:21
Augusztus 21-én kedden 19 órakor az Aréna Savariában lép pályára a magyar férfi kosárlabda-válogatott Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen Ausztria csapata ellen. A találkozóval kapcsolatos információkat ...
Idén is a Szent István-szobornál tartják az augusztus 20-ai ünnepséget Szombathelyen
2012. augusztus 17., 17:32
Szentmisével kezdődik a programsorozat, a kulturális produkciókat követően Balog Zoltán miniszter mond beszédet. A rendezvény ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani.
Nyárzáró rendezvényt szerveztek hátrányos helyzetű fiatalok számára
2012. augusztus 17., 17:30
A Pálos Károly Központ és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai önkéntesekkel közösen fokozottan figyeltek a vakáció ideje alatt az utcán, játszótereken csellengőkre. Igyekeztek számukra érdekes programokat ...
Hatályon kívül helyezte a kormány a váti repülőtér kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítását
2012. augusztus 17., 17:26
Hangzott el a Magyar Szocialista Párt szombathelyi tájékoztatóján. A képviselők szerint azért születhetett meg ez a döntés, mert egyes üzleti körök nem találták meg számításaikat a beruházásban, illetve ...
A szabolcsi almás máktorta viselheti idén az "ország tortája" címet
2012. augusztus 17., 17:24
A cukrászszövetség immár hatodik éve hirdeti meg az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó recept-pályázatot, melyre ezúttal 35 nevezés érkezett. Pintér Zsolt veszprémi cukrász kreációja lett a nyertes.
Új zöldszámon tehet panaszt tenni a megvásárolt élelmiszer minőségével kapcsolatban
2012. augusztus 17., 17:20
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az illetékes államtitkárság az élelmiszer-üzletekben elhelyezett plakátokkal és matricákkal népszerűsíti a vonalat szeptembertől. A bejelentéseket a 06-80/263-244-es ...

































































