Hírek
Bükön lesz a rally bajnokság vasi futama
2010. május 10., 12:16
Bükfürdőn rendezik meg idén a rally bajnokság Vas megyei futamát. A szervezők és a város hosszútávú együttműködésben bíznak.
Vizsga-istentisztelet
2010. május 10., 12:05
Rendhagyó istentiszteleten vehettek részt vasárnap a hívek az evangélikus templomban. Weltler Gábor segédlelkész, hat éves teológiai tanulmányainak lezárásaként, mintegy vizsgaként istentiszteletet
Kistelepülések sportversenye
2010. május 10., 09:26
Szentpéterfa csapata nyerte a Vas megyei kistelepülések sportversenyének atlétikai döntőjét. A Sugár úti sportcentrumban ezúttal öt település versenyzői mérték össze tudásukat.
Civil nap a Fő téren
2010. május 10., 09:25
Tavaly mintegy 300 millió forint érkezett a civil szervezetekhez az 1%-os felajánlásokból. Aki most készíti el adóbevallását, még rendelkezhet az 1%-ról, ami nagy segítséget jelent a különböző szervezeteknek. ...
Nyitott Pince Napok
2010. május 10., 09:13
Az országban mintegy 150 pincészetben várták a hétvégén a borkedvelőket a Nyitott Pince Napokon. Hosszabb nyitva tartással és kedvezményekkel igyekeztek a vendégeket becsalogatni Kőszegen és környékén ...
Információs iroda Bükfürdőn
2010. május 10., 09:05
Sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan új információs iroda nyílik Bükfürdőn. Ennek célja, hogy segítse a településre érkező turistákat szállást és programokat találni. Minderről egy sajtótájékoztatón ...
Vasas - Haladás 0:0
2010. május 10., 09:00
Gól nélküli döntetlennel ért véget a Vasas-Haladás összecsapás. Helyzetek mindkét kapu előtt akadtak szép számmal, ám gól nem született.
Csőd fenyegeti a betegszállítókat
2010. május 08., 15:02
Ezen a héten újabb történelmi csúcsot döntöttek az üzemanyagárak: 4 forinttal drágult a benzin, 8 forinttal pedig a gázolaj. Ez jelentősen megnöveli a szállítással foglalkozó vállalkozások költségeit, ...
Kick-box gála: Dancsó vs. Navratil
2010. május 08., 15:00
Tizedik alkalommal szerezte meg a profi világbajnoki övet Dancsó Zoltán. A Kondor és Controll SE kick-boxosa a szlovák Martin Navratil ellen győzött az Aréna Savariában rendezett küzdősportgála keretében ...
Bajban a lakáshitelesek
2010. május 07., 17:56
A devizaárfolyamok változásai miatt újból nehéz napokat élhetnek át azok, akik euróban, frankban vettek fel hitelt. Az elmúlt hetekben újabb rekordot döntöttek a legfontosabb valuták: az euró, frank és ...
Vas-hegyen innen Mediawave-en túl
2010. május 07., 17:21
Miről is szólhatna ez a hétvége, mint a Mediawave Fesztiválról, amely gőzerővel dübörög Szombathelyen már jónéhány napja. De ajánlunk még a hétvégére koncerteket, túrázást, valamint vers- és prózamondó ...
Hivatalosan nem léteznek
2010. május 07., 17:00
A parkerdei kiskertek utcái léteznek is, meg nem is. A névadás elengedhetetlenül szükséges a közműbekötésekhez, ám a területileg illetékes önkormányzat térképén csak akkor szerepeltetik név szerint az ...
Légi növényvédelem
2010. május 07., 16:59
Szombathely környékén lévő területeit helikopterrel permeteztette az egyik mezőgazdasági vállalkozás péntek délelőtt. A virágzó repcét méhbarát szerrel permetezték. A kiszórt vegyszer a repcefénybogár ...
DADA: Verseny a szenvedélybetegségekről
2010. május 07., 16:55
1992 októberében indult el az az ifjúsági bűnmegelőzési program, amelynek alapelemeit az Egyesült Államokból vette át a magyar rendőrség. A DADA-programban több tízezer magyar iskolás vesz részt. A témához ...
Elültették a születés fáját
2010. május 07., 15:53
Hajdanán a gyermek születését követően a méhlepényt a földbe tették, és a baba nemétől függően alma- vagy körtefát ültettek fölé. Ezt a régi hagyományt elevenítették fel pénteken, immár harmadik alkalommal ...
17 kertészet árulta növényeit
2010. május 07., 15:09
17. alkalommal hirdetett virágvásárt a Szombathelyi Szépítő Egyesület. Pénteken egész nap a Szent Márton utcai parkolóban kedvezményesen árusította 17 helyi kertészet a növényeket. Az egyesület célja, ...
Lovári-magyar szótár gyerekeknek
2010. május 07., 15:07
Eddig egyedülálló kiadványt mutattak be a Savaria Rehab-Team Kft. Nappali Központjában. A Vas Megyei Esélyegyenlőségi Irodával közösen a gyerekek számára elkészült egy lovári-magyar képes szótár.
Sikeres szezont zárt a síklub
2010. május 07., 13:48
Sikeres szezont zárt a közelmúltban a Szombathelyi Síklub. Az egyesület fiatal versenyzői ebben az évadban is Ausztriában töltötték a legtöbb időt, de a magyarországi viadalokon is helytálltak. A szombathelyiek ...
Pénteken németből vizsgáztak a diákok
2010. május 07., 12:36
Pénteken német nyelvből érettségiztek a diákok. Szombathelyen összesen 836-an tettek németből vizsgát, közülük 81-en emelt szinten.
Vasárnap bezárnák az üzleteket
2010. május 07., 10:06
Megoszlik az emberek és az áruházak véleménye az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozásáról. Sokak szerint a kezdeményezés ellentétes a vásárlók érdekeivel, és megszüntet több ezer munkahelyet. ...



































































