Hírek

Ünnepi Könyvhét

2018. június 11., 14:11

Könyves sátrak, irodalmi játékok, gyerekfoglalkozások, koncertek várták az érdeklődőket pénteken a Fő téren - az Ünnepi Könyvhét köszöntésére egy délutánra kiköltözött a Berzsenyi Dániel Könyvtár, és helyi szerzőkkel is találkozhattak a járókelők.

Ünnepi Könyvhét

Varró Dániel versben ajánl mindenkinek olvasnivalót - az ő soraival köszöntötték a járókelőket az Ünnepi Könyvhét rendezvényén a Fő téren. Puskás Tivadar polgármester felidézte a kezdeteket: könyvünnep először 1929-ben volt a fővárosban. Az idei szombathelyi programokat a Berzsenyi Könyvtár szervezte, ahol a kölcsönzési listákon előkelő helyen szerepelnek egyes kortárs szerzők - a mai irodalom olvasására buzdított a könyvtár igazgatója. A könyvesboltok ugyan nem pakoltak ki, de helyben kiadott könyvekből bőven lehetett válogatni. A Szülőföld Kiadó eddig megjelent 220 féle könyvéből hozott válogatást.

Farkas Csaba - igazgató, Szülőföld Könyvkiadó
Nem mondhatom azt, hogy nagyon nagy üzlet a könyvkiadás, de próbálom úgy csinálni, hogy 2-3 sikeresebb könyvnek a hozadékából próbálok kiadni olyan könyveket, amik támogatásra szorulnak. 14:26

A kiadó tapasztalata szerint az olvasók szeretik a helyi vonatkozású könyveket.

Frank Mária
Érdekelnek a könyvek, főleg a helyi, ez most azt hiszem, vas megyei, tegnap volt a könyvbemutatója, azért érdekel. 

Kiss Viktória
Milyen jellegű könyvek érdekelnek? Igazából romantikus, mindenképp, meg aminek van mondanivalója, mély jelentőségű mondanivalóval rendelkezik. 

A sátrakban Andor Eszter és Döme Zsuzsa ajánlotta közelmúltben megjelent köteteit, amelyeket egyre többen keresnek.

Döme Zsuzsa - író
Főként a volt tanítványaim, ismerősök, barátok, lassan terjed a híre, hogy milyen szórakoztató, humoros könyveket írok.
A civil szervezetek irodalmi játékokkal várták az érdeklődőket és kedvezménnyel kínálták saját kiadványaikat.

Simon Ádám - elnök, H+ Média és Kulturális Egyesület
Rengeteg civil szervezet foglalkozik könyvkiadással, régi könyvek újrakiadásával, reprint nyomtatással, úgyhogy ezekre is próbáljuk felhívni a figyelmet. 12:09

A gyerekek közben legyezőt, repülő madarat készíthettek kreatív könyvtárosok segítségével, de népszerű volt a könyves kvízjáték is.

Spiegler-Kutasi Nikoletta - tájékoztató könyvtáros, Berzsenyi Dániel Könyvtár
A lényege, hogy a kérdésekért be kell menni a Libri könyvesboltba, 7 órakor sorsolunk, és könyves ajándékokat sorsolunk ki a játékosok között. 19:27

A jó hangulatról a Tarisznyások együttes mellett a Paprika Jancsi Bábszínház, Rosta Géza, a Koprive tamburazenekar és Szombathely Város Fúvószenekara gondoskodott.