MNB - 2
MNB

Hírek

Nagy háborús emlékév szavalóverseny

2018. március 13., 15:16

Szavalóversenyt hirdettek gyerekeknek és fiataloknak az első világháború költészetének témakörében. Május tizedikéig lehet jelentkezni a megmérettetésre, amely a Nagy háborús emlékév része, és a programok közt kuriózumnak számít.

Nagy háborús emlékév szavalóverseny

A Berszenyi Dániel Könyvtár is csatlakozott a Nagy háborús emlékév utolsó esztendejéhez: egy szavalóversenyt szerveztek, amely a 13-18 éves korosztálynak szól - ők már elég érettek ahhoz, hogy az első világháború történéseit és ehhez kapcsolódóan a költészetét kellően átlássák.

Nagy Éva - igazgató, Berzsenyi Dániel Könyvtár
“Aki ismeri ezt az irodalmat, az tudja, hogy azért ehhez kell egy kis ismeret, és kell egy kis érzelmi felkészültség, hogy ezeket a verseket elő lehessen adni. Mi meg fogjuk hirdetni a megye valamennyi iskolájában ezt a lehetőséget, május 10-ig lehet jelentkezni erre.”

A feladat nem könnyű, így a sajtótájékoztatón kiemelték, hogy a szülők és pedagógusok segítségére, odafigyelésére szüksége lesz a versenyzőknek. A könyvtár azzal segít, hogy több költeményt ajánl a résztvevők figyelmébe - a lista már hozzáférhető: Ady, Apollinaire, Babits, Kosztolányi, Reményik és még mások is szerepelnek ezen.

Az Összeomlás elnevezésű Nagy háborús emlékév rendezvénysorozatában egyébként ez a szavalóverseny kuriózumnak számít.

Jagadits Péter - koordinátor, Nagy Háborús Emlékév
“Felszínre kerültek hadinaplók, kiállítások, konferenciák, hadszíntérkutatások, hadisírjutatások, és teljesen hiányzott a körből az első világháború költészete. És arra gondoltunk, hogy ennek kapcsán nem rajzpályázatot, vetélkedőt szervezünk, mint az első évben, hanem a költészetből egy szavalóversenyt.”

A megmérettetés két korcsoportban zajlik majd. Jelentkezni a szavaloverseny@bdmk.hu email címen lehet. Az eseménnyel kapccsolatban minden információ megtalálható a Berzsenyi Dániel Könyvtár honlapján. ( www.bdmk.hu )