Móricz Zsigmond idilli hangulatú kisregénye, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül nemcsak a filmvásznon, a színpadon is a mai napig népszerű. A szombathelyi színtársulat által előadott változat eklektikus darab, amely kellő távolságtartással, szórakoztató és könnyed formában mutatja be a nő és a férfi - ez esetben Pólika és Balázs - kapcsolatában megjelenő házastársi pozícióharc drámáját.
“- Pólika! Dalolsz egy hangot? - Nem.”
Herman Flóra - színésznő, Weöres Sándor Színház
“Pólika Balázs felesége. Egy nagyon feszes és határozott és felelősségteljes nő, ellentétben Balázzsal, aki egy sokkal szenvedélyesebb és életigenlőbb férfi. Ebből is fakad a konfliktus, ami nem egy házastársi vita, hanem egy sokkal mélyebb feszültség két világrendnek, világképnek a találkozása, amiből kialakul ez az elég nagy galiba.”
“Nem élhetek muzsikaszó nélkül… - …Húzd rá cigány, a fülembe húzd!”
Balázs, a duhaj ifjú három napon át ünnepli a névnapját. Múlhatatlan elevenségével olykor már a sokat látott cigányzenészek sem bírnak lépést tartani. A prímás szerepében a Savaria Szimfonikus Zenekar, valamint a Kellene Kis Kert zenésze, Horváth Dániel csatlakozott a színészekhez. Egyéni játékstílusa sokszínű muzikalitást kölcsönöz a darabnak.
Horváth Csaba - rendező
“Sajátos egyéni hangzást hoz a Dani, és hát egy főnyeremény, mint színpadi jelenség egyaránt, tehát hogy.. igen, a zenei koncepció is az volt, hogy a kiindulópont maga a népzene, de aztán ahol csak lehet, rugaszkodjunk el tőle.”
Az alapvetően Pólika és Balázs között feszülő konfliktusba az idősebb generáció is bekapcsolódik, amikor Pólika a három nagynénihez menekül Balázs felelőtlen, mulatozó életmódja elől. Zsaninál, Pepinél és Mina néninél szigorú, konzervatív elvárásokkal találja szemben magát.
Horváth Csaba - rendező
“Móricznál fantasztikusan van ábrázolva az, hogy az idősebb generáció mindent megtesz azért, hogy az ifjúság ne a sormintát kövesse, tehát, hogy ne úgy járjon, ahogy a szülők vagy a nagyszülők, hanem igenis, adják meg maguknak az esélyt, hogy boldogok legyenek, és ezért mindent meg kell, hogy tegyenek.”
A két felvonásos, 150 perces darabban az emberi dráma feszültsége könnyed vígjátékban oldódik fel. A színműben elsősorban a muzsika, a tánc, valamint a fizikai színházra jellemző mozgásformák az elsődleges kifejezőeszközök.
Horváth Csaba - rendező
“Attól - szerintem - korszerű, témáját illetően a darab, hogy itt a legfiatalabb nemzedékről van szó, akik gyakorlatilag a.. előttük áll az élet és családot alapítanak; és hogy mennyire el vannak veszve a világban és a világ különböző útvesztőiben”
3 generációt látunk a darabban - érdekes a három generáció különböző viszonyulása az együttéléshez - a fiataloknak az idősebb generáció tapasztalataira kell támaszkodniuk a műfajok eklektikus keveredése
Herman Flóra
“Hát, Horváth Csabával mindig különleges élmény dolgozni, és mindig izgalmas és új; sosem ugyanaz szerintem. Nekem ugye ő osztályfőnököm volt az egyetemen, úgyhogy azt hiszem, hogy talán már értem azt a nyelvet, amit ő képvisel és amit ő évről évre idehoz”
“Mindig ad egy irányvonalat, de abban nagyon széles skálán mozoghatunk, és ötletelhetünk, és hozhatunk a mi testünkre illő akár mozdulatokat, táncmozdulatokat vagy pózokat”
“Először azt éreztem, hogy nehéz lesz Pólikából, meg abból, ami a szövegkönyvben benne van, mindent megmutatni, mindenféle árnyalatot, de pont ebben segít Horváth Csabának ez a fizikai színházi formanyelve, hogy a szavakon túl a mozgással és a tánccal és a testünkkel még nagyon sokféle árnyalatot bele tudunk vinni vagy ki tudunk fejezni, úgyhogy aztán a végén eléggé közelállónak éreztem magamhoz.”
A színészeknek kihívás lehetett ilyen kevés szöveggel megmutatni a belső történések árnyalatait.
