
"Ipar által virul a haza" - áll a bizonyítvány fejlécében, amit a Szombathelyi Ipartestület állított ki Horváth Antal mészáros-hentes részére 1923-ban. Ez a csoportkép pedig az 1947-ben alakult Herényi Iparoskör 24 alapító tagját ábrázolja. Ehhez hasonló relikviák - ipartestületi értesítők, kézzel írott tankönyvek, fotók, iparengedélyek, újságcikkek - mutatják be a város iparát és ipari oktatását a dualizmus korától egészen 1950-ig.
"Becsületes, igaz és lelkiismeretes."
Kelemen Zoltán színművész egy 1929-ben kiadott iparos tankönyvből olvasott fel részleteket, amely az alapvető iparos-erények közé sorolta a becsületességet. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató arról beszélt, hogy az ipartestületnek saját dalárdája, újságja és takarékpénztára is volt. Aki figyelmesen végigolvassa a dokumentumokat, számos érdekességre bukkanhat, például arról, miként kívánta a testület kiszorítani iparos körökből a "Pató Pálokat". Bokányi Adrienn tanácsnok köszöntőjében megjegyezte, hogy a kiállítás a város iparának legizgalmasabb időszakát eleveníti fel, amikor a polgármester, Grimm Károly maga is sütőmester volt. Úgy fogalmazott: manapság, az ipar , a robotizáció és a mesterséges intelligencia korában az egyik fő törekvés, hogy megőrizzük az emberi munka értékét.
"Nem csak ipartörténetileg, de a város kultúrtörténete szempontjából is rendkívül sok hasznos információt jelent számunkra, olyan adatokkal szembesülhetünk, amelyek többnyire egyénenként is megérintenek minket."
Cseri József, a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kihangsúlyozta: egykor nagyon szigorú szabályok vonatkoztak az iparosokra - akkor járunk jó úton, ha visszanyúlunk a gyökerekhez. A kiállítás Németh József, Giczy József, Spiegler Tibor, a könyvtár és a Puskás-iskola gyűjteményének darabjait vonultatja fel, az anyag Bodó Judit fáradhatatlan kutató- és szervezőmunkájának köszönhetően állt össze. Személyes érintettsége is van, hiszen dédapja, Csákváry Károly mészáros-hentes az ipartestület alelnöke, a húsipari szakosztály elnöke volt. Mint mondta, a tárlaton szereplő iparosok mind példaképek - tisztességes, szociálisan érzékeny, innovatív szemléletű emberek voltak.
Bodó Judit - helytörténeti kutató, történelemtanár
"Ahogy Bodányi Ödön mérnök fogalmazott, egy amerikai gyorsaságú fejlődés indult meg, elsősorban a közlekedésnek köszönhetően, hiszen Szombathely 9 irányból vált elérhetővé vasúton, és ez meghozta a kedvező feltételeket a gyár- és kisipar kialakulásához. Gondoljunk a Mayer gépgyárra, Pohl Ede és fiai gépgyárára, a bőripar, építőipar."
A tárlat képet ad a dualizmus korának fejlődő iparáról, az ipari kiállítások világáról és az oktatásról. Az első iparostanonc iskola 1884-ben nyílt meg a Szily utcában.
Bodó Judit - helytörténeti kutató, történelemtanár
"Párhuzamokat kerestem, hiszen egy ipari iskolában tanítok. Össze akartam hasonlítani az 1884-ben indult oktatást a mostanival, és számos párhuzamra bukkantam. A Mayer-gépgyár például egy saját ösztöndíjas csoportot indított, és ma is törekvés a cégeknél, vállalatoknál, hogy maguk képezzék a szakmunkásokat."
Az Iparos emlékek a múltból című tárlat február 28-ig látogatható a könyvtár első emeleti kiállítóterében.