
Stílusosan mindenmentes finomságok várták az érdeklődőket az egykori Gyermekek Háza épületében kedden. Végéhez közeledik a Just Nature program, ennek apropójából tartottak workshopot. Bukovszki Viktor fenntarthatósági tanácsadó ismertette az eddigi sikereket.
Németh Ákos - tanácsnok“A szombathelyiek számára legfontosabb és leginkább látható fejlesztés az úgy gondolom, hogy a Százhold park, illetve a Dési iskolának a zöldítése, de ettől függetlenül számtalan leágazása volt amit most be is tudunk mutatni ezen a workshopon: a digitális iker elkészült, különböző módszertani újítások jöttek létre és most már azon vagyunk, hogy az itt megszerzett tapasztalatokat és tudást felhasználjuk a következő projektnél.”
A projektek folyamataiba a lakókat is bevonták. Több alkalommal szerveztek műhelymunkát, ahol a környéken élők a szervezőkkel együtt ötletelhettek, hogyan tehetnék még szebbé a környezetüket. A keddi workshopon visszajelzést kértek tőlük a programban megvalósult elemeivel kapcsolatban.
Székely Klára“Az emberek tudomást szereznek, hogy milyen munka folyik ezekben a projektekben, másrészt a több szem többet lát elve az mindig érvényesül, harmadrészt pedig jobb ötletek, új ötletek jöhetnek, amelyek aztán egy új projektnek, vagy egy továbblépésnek lehetnek az alapjai.”
Következő lépésként az önkormányzat a KEHOP programban 2 milliárd forintra pályázik a Perint-patak mederformálására az Óperint-Szent Gellért utca közötti szakaszon. A lakók már erre vonatkozóan is tehettek javaslatokat.




























