Hírek

"Világnak világa"

2010. november 30., 14:34
A karácsonyi ünnepkörre készülve kilép a megszokott színházi térből a Mesebolt Bábszínház. A Világnak világa címet viselő új darabot a város és a megye különböző felekezetű templomaiban mutatja be a társulat.
Világnak világa

Már próbálnak a színészek az új darabra. A Világnak világa egy olyan misztériumjáték, mely 4 női biblai alakon keresztül mutatja be a születés történetét. A klasszikus betlehemi szereplők is megjelennek, így Mária, József, a pásztorok és az angyalok is.A darab rendezője, Harangi Mária most találkozott először a színészek többségével, mégis gördülékenyen haladnak a próbákon.

Harangi Mária - rendező
"Azt kell mondja, hogy egyrészt a fiatalok lendülete, nyitottsága, másrészt a régebbi társulati tagok abszolút elfogadó hozzáállása nagyon sokat segített és ünnepivé varázsolta ezt a próbafolyamot."

Nemcsak a rendező, hanem a szereplők is szívesen próbálják ezt a színdarabot.

Lehőcz Zsuzsa - bábszínész, "Mária"
"Nagyon nagyon jó csinálni. Gyönyörű szövegek és gyönyörű dalok vannak benne."

Az előadás nem elsősorban kisgyermekeknek, hanem családoknak, közösségeknek szól. Az első bemutató pénteken a református templomban lesz.