
Szombathelyen a Söptei úti vasúti átjáróban osztottak szórólapokat a rendőrök a vasúttársaság munkatársaival közösen. Az ilyen vasúti-közúti kereszteződésekben több tízéves tapasztalat szerint baleset szinte kizárólag az autóvezetők, valamint a gyalogosok, kerékpárosok figyelmetlenségéből következik be.
Bercse László – közlekedésrendészeti osztályvezető, Szombathelyi Rendőrkapitányság
„Egyik része, mikor a vasúti átjáró előtt megálló autóra ráfutnak, nem tartják be a követési távolságot. Ezeket szaknyelven ráfutásos baleseteknek nevezzük. A másik pedig, mikor figyelmetlenségből behajt és ütközik a bent tartózkodó szerelvénnyel.”
A KRESZ szerint a közúti-vasúti közlekedés kapcsolódási pontjában, az átjáróban a vonatoknak van elsőbbsége. A biztosításukra kihelyezett táblák, fényjelzők és félsorompók utasításait a biztonság érdekében figyelembe kell venni.
Király Csaba – üzembiztonsági szakértő, GYSEV Zrt.
„Egy vonat: egyrészt nagy tömegű járműről beszélünk, másrészt nagy sebességről. 5.59 A GYSEV hálózatán 100-120 km/h sebességgel közlekednek. Ez mind befolyásolja a fékutat. Egy fékút 400-800 méter lehet a vonat sebességétől függően. Tehát hiába veszi észre a mozdonyvezető az útátjáróba hajtó járművet, hiába próbál meg mindent, fékezni, hangjelzést adni, ő ennél többet nem tud tenni.”
A vasúti átjárókban történt balesetek számának csökkentése érdekében csatlakozott hat évvel ezelőtt a GYSEV az ILCAD Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap kampányhoz, amelynek keretében ország- és Európa szerte felhívják a figyelmet a felelősségtudatos közlekedés szabályaira. A sokszor emberéleteket követelő balesetek a szabályok betartásával elkerülhetők lennének. Ausztriában és Magyarországon például eltérőek a biztonsági berendezések, ezekről is tájékoztatást kaphattak az akció keretében az autósok. (3.32) Ami viszont mindenhol igaz: a piros mindig tilos!, hiszen a vonat az erősebb.




























