
Közelgő nyugdíjba vonulása előtt búcsúvezetést tartott Nagy Endre a Vasi Skanzenben. A szakember évtizedeken át felelt a falumúzeum műszaki koncepciójának kidolgozásáért. Az 1973-ban megnyílt intézmény célja a térség népi építészetének, tárgyi emlékeinek megőrzése és bemutatása volt. Nagy Endre 12 évvel később csatlakozott a programhoz.
Nagy Endre - muzeológus, Savaria Múzeum“A második ütem tervezésére jöttem jöttem igazán â85-ben. Tehát azt gondolom, hogy Bárdosi János halála után ugye két évvel jöttem én a múzeumhoz. tulajdonképpen így is vettek fel, hogy akkor majd a Jánosék által gondolt, de akkor nem konkrétan kiválasztott épületekkel, hogy na akkor, induljon egy második ütemnek az előkészítő munkái”
Nagy Endre a Vasi Skanzen számos építményének kivitelezését vállalta magára. Részletekre kiterjedő tudásának köszönhetően az érdeklődőknek izgalmas tárlatvezetésben volt részük a hétvégi alkalommal.
“A kerített ház az azért alakul ki, mert⌠az állatok védelmére, tehát igazán a gazdaság védelmére”Nagy Endre - muzeológus, Savaria Múzeum
“Szerettem megértetni dolgokat, tehát a felszín mögött megismertetni az emberekkel a miértet. Tehát egy kicsit lehet, hogy részletezzük azt, hogy az egyik területen miért boronafal van, a másik területen miért a másik épületszerkezet van, vagy éppen hogy alakulnak a füstelvezetésnek vagy bárminek a dolgai”
A megye elmúlt két évszázadának népi építészeti kultúráját és a hagyományos, paraszti életformát bemutató Vasi Skanzen megnyitása óta 27 településről 43 építményt sikerült megmenteni és újból felépíteni.






























