
Kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően még mindig elérhető a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosarasai számára a rájátszást érő első négy hely egyike. Bár a Győr és az ELTE-BEAC kimagaslik a mezőnyből, a többi csapat között nagy a versenyfutás. A SzoESE hétfőn este hazai környezetben az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzését pótolta a sereghajtó Veszprém ellen.
Szabó László - vezetőedző, SzoESE
- Ez az a mérkőzés, amely számunkra kötelező. Nem készültünk semmi különleges dologgal, azt próbáltuk a lányokkal gyakorolni hogy tudunk könnyen, gyors átmeneteket csinálni, létszámfölényes szituációkat hogy tudjuk megoldani illetve ami fontos lenne, hogy stabilan és kiegyensúlyozottan védekezzünk és abból tudjunk minél gyorsabban indulni.
Több utánpótláskorú játékos is lehetőséget kapott, így a kulcsjátékosok pihenhettek a szezon hajrája előtt.
Szabó László - vezetőedző, SzoESE
- Nyilván nagyon fontos nekünk az, hogy a jövőben is gondolkodjunk. Több olyan kislány is van, aki például nem csak sportszakra jár és Ő nekik most van lehetőségük ezen a meccsen bizonyítani illetve így tudom őket úgy játszatni és tudnak a csapatnak segíteni, hogy az ilyen mérkőzéseken szokják, hogy esetleg a későbbiekben olyan mérkőzéseken, ahol szorosabb eredményt játszunk, ott is tudjanak játszani és a segítségünkre lenni.
A feldobást követően nagy kedvvel estek egymásnak a csapatok, az első támadásból már a vezetést is megszerezte a házigazda. Gyorsan felmérte ellenfele játékstílusát a SzoESE, és kőkemény egész pályás letámadással rukkolt ki, amely több szerzett labdát és könnyű kosarat eredményezett. Hiába kért időt a vendégek mestere, nem zökkent ki ritmusából a szombathelyi együttes. A játékrész hajrájában már a kispadról mindenki pályára lépett hazai oldalon. Nem változtatott a bevált recepten a vasi alakulat, amely Mezősi, Plózer és Balogh hatékony játékával kiütéses, 174-24-es győzelmet aratott. Ezzel beérte közvetlen riválisát a PTE-PEAC együttesét, amellyel március 3-án csapnak össze az egyetemi sportcsarnokban.
Plózer: /
Mezősi:
Balogh: