
Borderhistories - 100 éves határtörténetek címmel valósított meg határon átnyúló programot partnereivel közösen a Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatal az elmúlt három évben. A határtérség múltjának feldolgozása volt a cél az itt élő emberek szemszögéből - személyes történetekkel a középpontban. Ennek keretében vándorkiállítást és iskolai vetélkedőt is szerveztek, létrehoztak egy digitális levéltárat, valamint megjelent egy kiadvány, amelyben oktatási segédanyagokat tettek közzé, amelyek mentén történelemórán feldolgozható például az első világháborús fogolytáborok, a soproni népszavazás, a roma- és zsidóüldözés, a határnyitás és a 21. századi menekülthullám témaköre.
Halinka Péter - határon átnyúló projektek igazgatója, Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató NKft."A projekt legfőbb hozadékának talán azt tartom, hogy számos intézményi, személyközi kapcsolat alakult ki, ami enélkül nem jött volna létre. Gondolok az iskolai, osztályok közötti együttműködésre, iskolai versenyekre, amit meg tudtunk rendezni. Osztrák és magyar tanulók közösen elkezdtek témákon dolgozni, gondolkodni, amit egyébként a projekt nélkül nem tettek volna."
Lényegében ez a program folytatódik a következő két évben Borderfuture néven. A határon átnyúló új INTERREG pjorketben három magyar és két osztrák partner működik együtt. A nyitókonferencián elhangzott: Burgenland és Vas vármegye valójában összetartozik, meg kell ismerni egymást és együtt dolgozni a jobb jövőért.
Ivanics Ferenc - alelnök, Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közgyűlés"Vajon mi történhetett az elmúlt 10-15 évben, amikor a párbeszédek minthe kezdenének elfogyni, mintha sokkal kevesebbet találkoznánk. Persze az itt lévők kivételek, ők azért vannak itt, hogy beszélgessünk és megismerjük a másikat. Sok mindent hozunk a történelemből, az elmúlt évtizedekből. Akik itt vannak, remélem elkötelezettek abban, hogy megismerjék a másikat, megismerjék a másik gondolkodását, problémáit, mert igazából akkor tudunk előre lépni."
Tovább szeretnék erősíteni az együttműködést az iskolákkal, és a határtérségre jellemző problémáira kívánnak alulról jövő megoldási javaslatokat kínálni.
Halinka Péter - határon átnyúló projektek igazgatója, Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató NKft."A problémáink osztrák és magyar oldalon azonosak. Burgenlandban ugyanúgy kevés például a csapadék. Én azt várom, hogy a szakterületek szakemberei, legyen az vízügy, környezetvédelem, borászat, oktatás - tudjanak együttműködni. Üljenek le egy asztalhoz, és beszéljék meg a problémát. Mert azt tapasztaljuk, hogy ezek a csatornák a két tagállam között gyakran hiányoznak, vagy ha vannak, nem használják ki őket. Ehhez kívánunk egy platformot teremteni."
A 2027 végéig tartó programban workshopokat, tréningeket, iskolai rendezvényeket szerveznek a legkülönbözőbb témakörökben. A partnerek 1 millió 150 ezer euró támogatási összegen osztoznak.




























