Hírek

Többen átvehették "A test és a lélek orvosa - Boldog Batthyány László-díjat"

2023. január 25., 21:12

Az elismerést január 22-én, a Szegények orvosa emléknapján adták át Körmenden. A díjat 2018-ban alapította a Szombathelyi Egyházmegye azzal a céllal, hogy elismerje és megerősítse a hit és az orvosi, egészségügyi hivatás kapcsolatát.

Többen átvehették A test és a lélek orvosa - Boldog Batthyány László-díjat

A Hercegorvos emberi nagyságát, kimagasló gyógyító tevékenységét méltatta Bebes István, Körmend polgármestere, kiemelve, hogy Batthyány László nemcsak hivatásában igyekezett a legtöbbet adni betegeinek, hanem a hitéletben is példát mutatott.
 
Bebes István - polgármester, Körmend
“Gondolatai azt sugallják: az ember fontos. Az embert meg kell becsülni és biztosítani számára, hogy normális, szép körülmények között éljen.”
 
A tavalyi egyik díjazott, Wolf Terézia osztotta meg gondolatait a hit és az orvoslás kapcsolatáról, majd következett a díjátadó. 2023-ban Kovács Mónika, a zalaegerszegi kórház I. Belgyógyászat és Infektológia Osztályának vezető főorvosa vehette át az elismerést. 
 
Kovács Mónika - osztályvezető főorvos, Szent Rafael Kórház
“A betegek lelkével egyre többet kell foglalkoznunk, nem csak a testi bajaikkal. Nem csak gyógyszert kell nekik írnunk, illetve a testi bajaikat kell kezelnünk, hanem nagyon gyakran a lelki gondjaikat is nekünk tárják fel, nekünk mondják el. Különösen egy krónikus beteg gondozása során megismerjük az ő családját, az ő problémáit. És nekünk is töltekeznünk kell valahonnan, hogy megtudjunk ennek a feladatnak felelni. És erre egy óriási lehetőség számunkra a hit.”
 
Kitüntették Szabó Imrénét, a szombathelyi kórház szemészeti osztályának műtős asszisztensét is, aki 60 éve van már a pályán. 
 
Szabó Imréné, műtősasszisztens, Markusovszky-kórház 
“Én még mindig nagy szeretettel vagyok a betegekkel, szeretem őket. Nemcsak a műtétnél, hanem valóban után is beszélgetünk. És egy betegnek nagyon fontos, hogy hogyan beszélünk hozzá, hogyan viszonyulunk hozzá. És az már egy fél gyógyulás ha a beteg látja, hogy mi kedvesek, barátságosak vagyunk. És a műtéttől már nem félnek akkor.”  
 
Az ünnepség az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban folytatódott. Szentbeszédében Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök utalt rá: a Gondviselő Isten minden embert meghívott az orvosi pályára. 
 
Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök
“Mi mindannyian orvosok lehetünk, doktorok lehetünk azáltal, hogy odafigyelünk a másikra.”
 
A szentmise zárásaként a segédpüspök Kiss László plébánossal együtt imádkozott Boldog Batthyány-Strattmann László közbenjárásáért.