Hírek

Több millió forint vadetetésre

2010. december 02., 15:06
Évente több millió forintot fordítanak a vadásztársaságok a területükön élő vadak etetésére. Egész évben folyamatosan kell táplálni az apró és nagyvadakat egyaránt. A téli időszakban, amikor minden természetes táplálék forrást vastag hótakaró borít, szinte naponta kell lédús és szálas takarmányt kijuttatni az etetőkbe.
Több millió forint vadetetésre

Még terepjáróval is csak lépésben lehet közlekedni az erdei utakon, azonban a hótakaró alatti, sárral teli gödrök sem akadályozhatják meg a vadőröket abban, hogy rendszeresen felkeressék az etetőhelyeket.Nappal nem nagyon látni őzeket, szarvasokat és vaddisznókat a kiszórt takarmány közelében, de az elfogyasztott kukorica mennyisége jelzi, éjjel nagy volt a forgalom az etetőnél.

Varga Tibor - vezető, Rátka-Patak Föltulajdonosi Közösség, Vassurány

Ez a társaság nem tartozik a nagy területtel rendelkező közösségek közé, de így is több mint negyven etetőhelyet kell ellátniuk élelemmel a vadőröknek.A társaság vezetője elmondta, nagy figyelmet fordítanak az állatok kondiciójának a megőrzésére, hiszen csak ebben az esetben számíthatnak vendégvadászok érkezésére. Ez a bevétel teremti meg az anyagi forrását az etetőanyagok beszerzéséhez.