
A Purina majálissal kezdődött a büki nyár 2025-ös rendezvénysorozata. Ahogy május elsején, úgy a nyár több hétvégéjén is helyszíne lesz a rendezvényeknek a büki Atrium és a művelődési központ.
Egy másik központi hely pedig a Termál tér – folytatva a tavaly megkezdett sort.
Németh Sándor polgármester, Bük
A tavalyi esztendőben ez a Bükfürdő Live ernyő-programsorozat és annak egy része, a kifuttatása, a régi Gyógy-bor Napokat időben mondva, de azzal valamennyire szakítva, a Bükfürdő Live Weekend volt a fő attrakciója ennek a résznek.
A téren hetente négy koncert, színpadi produkció várja majd az érdeklődőket.
Prieger Szabolcs intézményvezető, Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár
Szombaton a könnyűzenéé a főszerep, olyan zenekarok érkeznek többek között arra a színpadra, mint a Zanzibár, a Ladánybene27, a Balkán Fanatik, vagy Vas megye egy meghatározó big band együttese, az Isis Big Band.
A fellépők sorát rendszeres szerepléssel színesíti a szombathelyi Rudraksha, valamint Tóth Dani és Kendik Péter ugyancsak Szombathelyről érkezik a büki nyár programsorozatába.