MNB - 2
MNB

Hírek

Szombathelyen ült össze a Megyei Jogú Városok Szövetségének Jegyzői Kollégiuma

2023. május 17., 10:32

A szakmai tanácskozáson a nagyvárosok címzetes főjegyzői és jegyzői egyeztettek többek között az egészségügyi alapellátás és a hulladékgazdálkodás rendszerének változásairól, az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztéséről. Az ülést Nemény András polgármester nyitotta meg, a tapasztalatokról sajtótájékoztatón számoltak be.

Szombathelyen ült össze a Megyei Jogú Városok Szövetségének Jegyzői Kollégiuma

A 25 közül 23 megyei jogú város jegyzője vett részt a másfél napos programon. Tegnap a várossal ismerkedtek, ma pedig tanácskoztak. A jelenlévőket (2:55) Szekeres Antal, a Jegyzői Kollégium elnöke köszöntötte, majd Nemény András tartott előadást, bepillantást engedve az elmúlt 3 és fél év nehézségeibe, sikereibe és a jövő terveibe. Beszélt arról, hogy a város gazdasága kitett az autóipar változásainak, ezért a válságállóbb egészségiparban látják a jövőt. A polgármester szerint meg kell változtatni a szolidaritási adó rendszerét, és elmondta: élhető várost szeretnének - gondot fordítanak az utak, járdák felújítására saját forrásból és majd a TOP Plusz programból is. A közösségi közlekedés fejlesztését sikertörténetként említette.

Nemény András - polgármester
"Minőségi tömegközlekedést tudtunk behozni, olcsóbban, ami az egésznek a legszebb része. A káros finanszírozási modellt, hogy utólag tudjuk meg, mennyit kell fizetni, ismeretlen elszámolás alapján, és tudom, hogy több város perben állt - mi is - a Volánbusszal, ezt szakítottuk meg egy kiszámítható, minden évben ugyanakkora összegbe kerülő szolgáltatással."

Köszönetet mondott Károlyi Ákos jegyzőnek és a hivatal összes dolgozójának a magas színvonalú munkáért. A tanácskozást követően sajtótájékoztatót tartottak a napirendi pontokról. Szombathely jegyzője a 2020 őszén indult közösségi bérlakás rendszerről tartott előadást - a kiválóan működő, mintaértékű program más önkormányzatokra is adaptálható.

Károlyi Ákos - jegyző
"Jelen pillanatban 29 család lakhatási problémáját kezeltük így, bízunk benne, hogy ez a szám gyarapodni fog a következő időszakban."

Szó esett az iparűzési adóbeszedés informatikai hátterének fejlesztéséről. Államtitkári tájékoztató hangzott el a hulladékgazdálkodási rendszer átalakításáról, az önkormányzatoknak át kell gondolniuk ezzel kapcsolatos feladataikat. Az egészségügyi alapellátó rendszer átalakítása ugyancsak égető kérdés: az állam átveszi a védőnői ellátást és átrajzolja a háziorvosi körzethatárokat.

Szekeres Antal - elnök, MJVSZ Jegyzői Kollégium
"Ezeknek helyismeret, önkormányzati közreműködés nélküli átalakítása nyilván nem lehet cél senki számára. Körvonalazódtak az együttműködés lehetőségei. Egyetértettünk abban, hogy az egészségügyi szolgáltatóknak, az önkormányzatoknak és az állami feladatellátónak e tekintetben szorosan együtt kell működnie."

Kiderült az is, hogy a vaddisznók városi jelenléte nem csak itt probléma. A jogi háttér értelmezése minden jegyzőnek kihívást jelent. Károlyi Ákos ismertette a szombathelyi tapasztalatokat, megoldási lehetőségeket, és szakmai segítséget ajánlott a tagoknak.