
Első alkalommal rendezték meg az Agrár Ágazati Képzőközpontok Országos Konferenciáját, amelynek Szombathelyen a Haladás Sportkomplexum adott otthont. A szakmai rendezvény célja, hogy áttekintést adjon az agrárképzés jelenlegi helyzetéről, bemutassa a jó gyakorlatokat, és ösztönözze az együttműködést a képzőhelyek és a partnerek között.
Hoczek László József - főigazgató, Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum
"Gyakorlatilag 2019-ben egy új szakképzési törvény lépett életbe, s a szakképzési törvény talán legkardinálisabb kérdése az volt, hogy hogyan tudjuk a tanulókat, a szakképzésben tanulók szakképzőiskolai és technikumi tanulókat olyan piacképes tudáshoz, olyan gyakorlati tapasztalatokhoz juttatni, amely életszerű, flexibilis, precíz tudást ad és a munkaerő piacon való elhelyezkedést segíti, támogatja, lehetővé teszi."
A Kisalföldi Agrárképzési Centrum szervezésében megvalósuló konferencián a tanintézmények képviselői mellett szakemberek, intézményvezetők és gazdasági partnerek is részt vettek. A programon jelen volt Telek Miklós, a Vas Vármegyei Kormányhivatal igazgatója, valamint Nemény András, Szombathely polgármestere is. A szakmai előadások középpontjában az ágazati képzőközpontok aktuális helyzete, a duális képzés tapasztalatai, valamint a jövőbeni fejlesztési irányok álltak.
Bagdán Boglárka - miniszteri biztos, Agrárminisztérium duális agrárszakképzés fejlesztésért felelős
"A duális képzés egy közös együttműködési konstrukció iskola és gazdasági szereplők között. A képzés folyamatát közösen határozzák meg és folytatják, figyelembe véve az ágazati és regionális igényeket."
A kisalföldi centrumhoz tartozó iskolákban jelenleg mintegy hatszáz tanuló vesz részt agrár duális képzésben, számukra több mint kétszáz partnercég biztosít gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséget. A jövőben egyre nagyobb szükség lesz kreatív, problémamegoldásra törekvő, magas szintű szakmai tudással rendelkező fiatalokra – a konferencia pedig éppen abban segít, hogy a képzés tovább fejlődjön, és megfeleljen a modern agrárium elvárásainak. A szervezők abban bíznak, hogy a most elindított konferenciasorozat hagyománnyá válik,és új lendületet ad az agrárszakképzés fejlesztésének.




























