
Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége azzal kereste fel a városvezetést és a Berzsenyi Dániel Könyvtárat, hogy segítenék a vármegyében élő ukrán közösséget még több anyanyelvi dokumentumhoz jutni. Az Olena Zelenszka ukrán First Lady védnöksége alatt álló, kortárs kiadványokat tartalmazó polcot a nagykövet ünnepélyes keretek között adta át a könyvtárnak hétfőn. A várost Szuhai Viktor képviselte.
Sándor Fegyir - Ukrajna magyarországi nagykövete
“Elsősorban azokban a városokban nyitjuk meg ezeket a polcokat, amelyek úgymond baráti városok az First Ladynknek a kezdeményezésére, és amint elsőkörben megnyílik ez a polc, Ukrajna térképén azonnal megjelenik az a kis jelecske is, hogy ez egy baráti város a számunkra.”
A könyvtár már a háború kezdete óta támogatja az itt élő ukrán közösséget, akiket a Litera Egyesület fog össze. Nekik köszönhetően tavaly 91 anyanyelvi dokumentum került a bibliotéka állományába. A gyűjtemény most 100 új kötettel bővült.
Baráthné Molnár Mónika - igazgató, Berzsenyi Dániel Könyvtár
“Itt helyben Vas vármegyében kb 200 gyerek aki ezeket a könyveket fogja tudni majd használni, mivel jobbára gyerekkönyvekről van szó, és az ő anyanyelvi épülésükben ezek biztos, hogy nagyon nagy hatással lesznek majd.”
A gyerekeknek szóló művek mellett geometriai, történelmi és egyéb kötetek is elérhetőek az érdeklődők számára, amelyek már jelen vannak a nyilvános katalógusban és kölcsönözhetők nem csak a központi, de a fiókkönyvtárakból is. Az ünnepélyes átadón Szuhai Viktor tanácsnok képviselte a várost. A könyvtárban megnyílt Kostantyn Libertov és Vlada Liberova ukrán fotós házaspár Megtörhetetlenek című kiállítása, amely a háború borzalmait jeleníti meg. A tárlat két hétig áll nyitva az érdeklődők előtt.




























