Hírek

Szent Márton gyümölcsei

2022. szeptember 21., 09:56

Körte, szőlő, gesztenye és virág is kapcsolódik Szent Márton alakjához, erről szólt a Szent Márton Út Egyesület keddi programja a Szily János Látogatóközpontban. Balogh Lajos botanikus és Illés Péter néprajkutató pódiumbeszélgetésen tekintette át és tárta a résztvevők elé a Szent Márton gyümölcseiről szóló tényeket és legendákat.

 

Szent Márton gyümölcsei

Bőven terem a Szent Márton körtefa a Püspöki Palota kertjében. Hat éve ültették, most is sorban csüngnek rajta a zöld gyümölcsök - nemsokára megérnek. A legenda szerint Márton Savariából Tours-ba utazásakor ennek a fajtának, a kármán körtének az oltványát vitte magával mint legkedvesebb gyümölcsét, hogy ott is meghonosítsa.

Molnárné Magyar Gabriella
"Szent Mártonhoz többféle hagyomány kötődik - köztük a körte, a rétes, a liba - és azért jöttem el ma, hogy jobban megismerjem, a körtével milyen kapcsolata volt Szent Mártonnak."

Nem a körte az egyetlen növény, ami Szent Márton alakjához kapcsolódik. A kecskecsöcsű szőlőt például Szent Márton-szőlőnek nevezik, a Vasi Skanzenben nemrég ültettek is ilyet. A szelídgesztenye pedig Portugáliában az őszi Szent Márton-ünnepek elmaradhatatlan csemegéje. De még virág is van, amit Szent Mártonnak tulajdonítanak - egy messze földről származó liliomféle.

Balogh Lajos - botanikus-muzeológus, Természettudományi Osztály, Savaria Múzeum
"Egy dél-amerikai virág, ami Chile, Peru, Argentína területén él, és az ottani keresztény lakosság Szent Márton virágának nevezi az alstroemeria ligtu nevű fajt, ami nálunk vadon nem nő, de a virágboltokban találkozhatunk vele mint az egyik legmutatósabb és vázaállóbb díszvirág."

A résztvevőket Székely János megyéspüspök köszöntötte a szemerkélő esőben.

Székely János - megyéspüspök
"Az evangéliumból élet fakad. Ez a körtefa ezt is jelképezi. Szent Márton és a szentjeink életéből gyümölcsök fakadnak."

Ez volt a júniusban elindított Találkozások a Szent Márton úton programsorozat harmadik rendezvénye, ami egy egészen új nézőpontból mutatta be a szent kultuszát.

Orbán Róbert - elnök, Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Egyesület
"Ilyen szempontból még nem tekintettük át Szent Márton tiszteletét, ez új szempont. Nagyon sok hagyomány kapcsolódik Mártonhoz és a gyümölcsökhöz, és hangsúlyoznom kell, hogy itt a természetes gyümölcsökről van szó, és nem a lelki gyümölcsökről, szellemi gyümölcsökről."

A rendezvényen stílusosan körtelevet is lehetett kóstolni. A Szent Mártonnal kapcsolatos rendezvények folytatódnak, cél, hogy minél többen megismerjék a szent életét, kultuszát.