
A Hunyadi úti Százhold parkban gyülekeztek az önkéntesek pénteken délelőtt. 90-en érkeztek egy reklám- és kommunikációs üzletágban tevékenykedő budapesti cégtől, hogy közösségi munkát végezzenek. Az egyik csoport a Gyöngyös-patak partjának kitakarítására vállalkozott.
Balogh Tamás - vezérigazgató, VML Hungary
"Minden évben van egy nap, amit a társadalmi felelősségvállalásnak szentelünk, ez éppen a mai nap, ezt már sokadik alkalommal rendezzük meg nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon 300 helyszínen több mint 300 projektben segítjük a helyi közösségeket, nonprofit szervezeteket. Idén Szombathelyre és környékére esett a választásunk, minden évben más helyszínre megyünk, de Magyarországon maradunk természetesen."
Kiosztották a kesztyűket és a zsákokat, majd két irányba indultak szemetet szedni. 1 km hosszan takarították ki a partvonalat. Találtak zacskókat, papírhulladékot, üdítős- és sörös dobozokat, gumiabroncsokat. Különválogatták a kommunális, a zöld és újrahasznosítható szemetet. A városvezetés örömmel fogadta az önkéntesek segítségét.
Németh Ákos - zöldtanácsnok
"Én ezt egy nagyon pozitív meglepetésként éltem meg. Azt gondolom, a fővárosban kicsit előrébb tartanak a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatosan, és bízom benne, hogy ez követendő példa a helyi nagyvállalatok számára is, őket is szívesen várjuk, ha hasonló elképzeléseik vannak. Jó programokat tudunk kitalálni, ahol hasznos és a közösség számára fontos tevékenységeket lehet végezni."
A többi önkéntes a Kutyatár utcai Ábránd Állatotthonban, Kőszegen, a máltai szeretetszolgálat által működtetett Gondviselés Házában és az Írottkő Natúrparkban végzett egynapos, példamutató közösségi munkát.




























