Hírek

Star(t) tehetségkutató fesztivál

2011. augusztus 01., 16:14

Először rendezték meg hétvégén a Star(t) szombathelyi tehetségkutató fesztivált a Belső Uránia Udvarban. Hét zenekar és hat szólóénekes mérte össze erejét a közel ezer fős közönség előtt. A zsűri kemény és őszinte kritikával vélemenyezte a versenyzőket.

Star(t) tehetségkutató fesztivál

A tehetségkutatón feltörekvő szólóénekesek és zenekarok mutatták meg tudásukat. Az együtteseknek a 30Y zenekar Bogozd ki című számát kellett feldolgozniuk, emellett saját dalokat is előadtak.

A fellépőket a közönség szavazatai és a háromtagú zsűri értékelése alapján rangsorolták.

A fellépők többféle műfajt képviseltek.

Kelemen Zoltán - színművész, zsűritag
"Többnyire rockzenét hallhattunk, egyéniben volt pop és musical is, de egyértelműen a rock volt a favorit."

A szólóénekesek kategóriájában Papp Piroska nyert, a zenekarok közül a Nora's Garden lett a legjobb.

Az alig néhány nappal ezelőtt összeállt Karak együttes első fellépése második helyet ért.

Az első alkalommal életre hívott tehetségkutató egyik célja, hogy ráirányuljon a figyelem az amatőr zenekarokra.

Varga Gábor - zenész, kritikus, zsűritag
"Már pozitív, hogy vannak zenekarok, és ha ebből sikerül rendszert csinálni, akkor ez működhet a városban, és újra elindulhatnak az amatőr mozgalmak."

A nyeremények közt a mediamegjelenések mellett videoklip-forgatás és stúdiófelvétel készítése is szerepelt. A díjazott versenyzők a Savaria Történelmi Karneválon is fellépnek.