Hírek

Speciális Nézőpont esélyegyenlőségi program

2022. szeptember 22., 10:11

Hatodik alkalommal rendezték meg a Berzsenyi Dániel Könyvtárban a Speciális Nézőpont esélyegyenlőségi programot. A találkozón a Vas megyéhez kötődő, fogyatékossággal élő és pszichiátriai beteg alkotók, alkotócsoportok speciális filmjeit mutatták be, amelyekről utána ők maguk, illetve segítőik adtak háttérinformációkat. Így tették még személyesebbé a találkozót. Az rendezvényen elsőként Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Putz Attila önkormányzati képviselő, a kulturális és civil bizottság elnöke szólt a megjelentekhez. Beszédében arra kérte az alkotókat, hogy ne hagyják abba a filmezést. Végül Fábián Gábor vezette fel az első filmet, az Angyali vidéken című alkotást, amit ő rendezett. A találkozó résztvevői a vetítés után látogatást tettek a Szombathelyi Televízió stúdiójában is.

Speciális Nézőpont esélyegyenlőségi program