
A telefonnál: Leiszt Máté - korábbi vezetőedző, Haladás Szombathely
"Viszonylag gyorsan sikerült megállapodnunk és jó közös munkát kezdeni az MTK-nál. Nyilván ugye ehhez hozzátartozik az is, hogy Szombathelyen már nem láttam lehetőségét annak, hogy folytassuk a közös munkát azokkal a feltételekkel, amik most adottak.”
“Vártam én is viszonylag sokáig, hogy hogyan alakul a helyzet Szombathelyen, aztán végül így döntöttem.”
A fiatal tréner tavaly nyáron a Békéscsaba együttesét hagyta ott a Haladás kedvéért és nagyon hálás a szombathelyi klubnak, amiért bizalmat szavazott neki vezetőedzőként.
A telefonnál: Leiszt Máté - korábbi vezetőedző, Haladás VSE
“Csak jó emlékekkel fogok eljönni Szombathelyről. A csapattal is nagyon jó munkát végeztünk, jó kapcsolatot alakítottam ki mindenkivel. Mindig jó szívvel fogok visszagondolni erre az időszakra, és mégegyszer elmondom, hogy köszönöm szépen mindenkinek a munkáját, aki ebben az egészben részt vett.”
Leiszt Máté irányításával a Hali röplabdacsapata két győzelmet aratott újoncként a női Extraligában.




























