
Ruborits Sándorné mindennap szakít időt a rejtvényfejtésre.
Ruborits Sándorné
Ha lehet naponta, még lefekvés előtt is ha aznap még nem került rá sor, akkor gyorsan valamennyit. Inkább a hagyományos rejtvényt szeretem akár a Nők Lapjából, vagy akár itt a könyvtárban is volt úgy, hogy csak fejtegettem, de néha azért be is küldöm és volt, hogy nyertem is már.
A legnépszerűbb magyar rejtvényújság, a Füles 1957. február 3-án jelent meg először. Ennek apropóján a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete minden évben versenyt rendez, ahol 16 kategóriában mérhetik össze tudásukat a résztvevők. A Berzsenyi Dániel Könyvtár már második éve rendezi meg ehhez kapcsolódóan saját házi pályázatát.
Zoványi Ibolya - könyvtáros
Úgy gondoltuk, hogy ezt a különleges világot egy kicsit megmutatjuk a saját olvasóinknak is és meghirdettük a rejtvényfejtők napját, de mivel könyvtárban vagyunk és az olvasóink nem csak egy nap látogatnak bennünket, ezért egész héten, tehát február 3-tól egészen 8-áig, szombatig megtalálják a rejtvényeket az olvasóink a pultoknál, megfejthetik itt helyben is hazavihetik, visszahozhatják és a kis dobozokba ha elhelyezik akkor természetesen sorsoláson vehetnek részt, és hát a könyvtárban mi mást is nyerhetnének mint értékes könyveket.
A rejtvényfejtők napja már tavaly is nagy sikernek örvendett a könyvtárban, több mint 300 feladatlapot osztottak ki a résztvevőknek. Az esemény nemcsak az olvasók körében népszerű, hanem a könyvtár dolgozói is szívesen vállalják a kihívást – ők külön kategóriában, egymással vetélkednek.
Zoványi Ibolya - könyvtáros
Nagyon érdekes amikor úgy ráéreznek az olvasóink is, hogy itt most valami más történik, és egy kis zizegés van az egész könyvtárban, az a kis izgalom, ahogy azért föléhajolnak az asztalon annak a rejtvényábrának és találgatják, hogy vajon oda mi kerülhet.ť
A rejtvényfejtők napja alkalmából a könyvtár második emeletén kiállítás készült, ahol nyomon lehet követni, hogyan változott az évek alatt a Füles magazin külleme és tartalma.