
Evangélikus, baptista és református hívek gyűltek össze a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ Túróczy Zoltán Szeretetotthonában az idei Aliansz-imahét szombathelyi nyitóalkalmán. Régi hagyomány már a megyeszékhelyen, hogy az Aliansz – Magyar Evangéliumi Szövetség felhívására a protestáns gyülekezetek január első hetében országszerte vendégül látják egymást, közös imaalkalmakat szerveznek, egymás templomaiban, közösségi házaiban találkoznak.
Steindl-Papp Judit – evangélikus lelkész
„Hisszük, hogy az imádságnak ereje van, a közösségben megélt imádságnak. És azt gondolom, hogy ez egy jó alkalom arra, hogy találkozzunk egymással kötetlenebb formában is, de imádságos közösségben mindazokkal, akik fontosnak érzik, hogy Krisztus nevében együtt legyenek.”
A Magyar Evangéliumi Szövetség egy világszervezet tagja, a 2026-os nemzetközi imahét tematikáját az olasz testvérek állították össze. Idén a 78. zsoltár jegyében Isten népe iránt tanúsított hűségéről hallhatnak tanításokat az érdeklődők. A felhívás szerint ennek az isteni hűségnek a fényében érdemes megállni emlékezni, bűnbánatot tartani és hálát adni. Jakab Bálint református lelkész hirdetett igét a szombathelyi kezdő alkalmon az evangélikus idősotthonban. Hangsúlyozta, nem az események rendjén, hanem az Isten szempontjából nézzünk rá a történelemre.
Jakab Bálint – lelkész, Szombathelyi Református Gyülekezet
„Nem a múltat, a történelmet kell elbeszélni, - és zsoltár is ezt mondja – hanem az Isten nagy dicsőségét. Vagyis a biblia, az ige is arra tanít, hogy az Isten örök jelenlétét mondjuk el és erről tegyünk bizonyságot. A gyermekeinknek és a nagyközösségben, és az örök jelenlétét.”
Csütörtökön 17 órakor a Baptista Gyülekezet imaházában evangélikus igehirdetést hallhattak a résztvevők, a pénteki záróalkalom pedig ismét a Túróczy-otthonban lesz, baptista igehirdetéssel. Az ökumenikus imahét, amelyben a római katolikusok is részt vesznek január 18-án kezdődik.



























