A 100TAGÚ CIGÁNYZENEKAR HANGVERSENYZENEKARI GÁLAKONCERTJE 2021017

Hírek

Ma van a rák elleni küzdelem világnapja

2007. november 07., 13:04

Napjaink népbetegsége évente 34 ezer áldozatot szed Magyarországon, pedig a kórnak sok válfaja megelőzhető és gyógyítható lenne, ha időben felismerik. Ezért fontos felhívni a figyelmet arra, hogy megfelelő ...
A megyében nem fordult elő kegyeletsértő felszólítás

2007. november 07., 12:33

Halottak Napja előtt az ország több városában is az borzolta a kedélyeket, hogy a temetőbe látogatók nemcsak a sírhelyek újbóli megváltására felszólító levelet találtak szeretteik sírján, hanem mindjárt ...
Ismét sztrájkoltak a vasutasok

2007. november 07., 11:02

Egyetlen vonat sem közlekedett ma reggel 6 és 8 óra között az országban. A MÁV vezetése szerette volna a sztrájk idején is az elégséges szolgáltatást fenntartani, ennek mértékéről azonban nem tudtak megegyezni ...
A "tolvajok királynője" ismét a bíróság előtt

2007. november 07., 09:40

Bár a temetőbe indultam, a nyitott erkélyajtóban lengedező függönynek nem tudtam ellenállni – mondta kedden a kőszegi bíróságon a Repülős Gizi néven elhíresült profi tolvaj. A rendőrség tavaly november ...
Vége a találgatásoknak

2007. november 07., 09:31

Halmosi Zsolt váltja Orbán Pétert a Vas Megyei Rendőrfőkapitányság élén. Kedden délután hirdette ki a döntést Budapesten az országos főkapitány.
Cseh napok Szombathelyen

2007. november 07., 09:29

Gyöngyöző sör, finom ételek, ódon hangulatú utcaképek, kultúra. A legtöbb embernek ez jut eszébe, ha a Cseh Köztársaság kerül szóba. Jövő csütörtöktől két napon át Szombathelyen is átérezheti a lakosság ...
Változások a gyerekorvosi ügyeleti rendszerben

2007. november 07., 09:11

600 ezer forintos plusz forrást kénytelen elkülöníteni az önkormányzat a gyerekorvosi ügyelet ellátására év végéig. Négy orvos ugyanis kilépett az ügyeletet ellátók köréből, a többiek pedig csak magasabb ...
Malacokat avattak a Herman Ottó Szakképző Iskolában

2007. november 06., 16:08

Huszadik alkalommal rendezte meg kedden a Herman Ottó Szakképző Iskola a kilencedikes vadgazdálkodási technikus tanulók beiktatását, a 'malacavatót'. A diákok délelőtt szakmai előadásokon vehettek részt, ...
Egy tanév az Élet Iskolájában

2007. november 06., 15:27

Az egész tanévben tart az a program, amelyet Magyarországon a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány irányít. A diákok alapvető életvezetési és kommunikációs ismereteket tanulhatnak szakképzett pedagógusok ...
Jövőre kevesebb pénz jut gázártámogatásra

2007. november 06., 15:16

November elsejétől lehet beadni a jövő évre vonatkozó gázártámogatási kérelmet a Magyar Államkincstárhoz. A szervezet kipostázza azoknak az adatlapot, akik idén jogosan kérték a kompenzációt.
Felmérik a horgászati szokásokat

2007. november 06., 15:00

Melyik Vas megyei horgászvizet kedveli Ön a legjobban? - többek között ez a kérdés is szerepel azon a kérdőíven, amelyet a Berzsenyi Dániel Főiskola Műszaki, Informatikai és Gazdaságtudományi Intézetének ...
Aranyérmesek lettek kötélugró lányaink
Aranyérmesek lettek kötélugró lányaink

2007. november 06., 13:23

Egy arany- és két ezüstérmet szereztek a szombathelyi kötélugró lányok egy rangos franciaországi nemzetközi versenyen. Az Európai Kötélugró Szövetség által szervezett viadalon a serdülő, az ifjúsági és ...
Füvet szimatolt a kutya Hegyeshalomnál

2007. november 06., 10:40

A Vám- és Pénzügyőrség nyomozói a hegyeshalmi határátkelőhelynél ellenőriztek egy magyar rendszámú VW típusú személygépkocsit, illetve annak magyar állampolgárságú sofőrjét.
Évfordulóval egybekötött kiállítás a Váci iskolában

2007. november 06., 10:17

Ünnepel a Váci Mihály Általános Iskola. Idén 15 éves a képzőművészeti képzés az intézményben. Az iskolai évforduló alkalmából kiállítás nyílt az épület aulájában a jelenlegi és volt diákok alkotásaiból. ...
Építési hiba okozta a kéménytüzet

2007. november 06., 10:01

Begyulladt a kémény a Szigligeti utca egyik önkormányzati bérlakásának padlásán vasárnap. A lakásban élő idős nő már csak akkor vette észre, hogy baj van, amikor a kályhán keresztül visszaáramló füst
Képzési program pedagógusoknak

2007. november 06., 08:31

Továbbképzési szemináriumokat és konferenciákat tartanak két hónapon át a szakemberek a regionális képzési központokban pedagógusok számára. A rendezvénysorozat hétfői és keddi állomása Szombathely, ahol ...
Támogatás a hiányszakmák pótlására

2007. november 05., 16:15

Ma tartotta alakuló ülését a megyei önkormányzat által létrehozott Szakképzési Társulás. Az új szervezet célja, hogy a képzési rendszert a piaci igényekhez igazítsa, és ezzel hozzájáruljon Vas
Békésen telt az ünnep

2007. november 05., 16:12

Csendesen emlékeztek szeretteikre a Vas megyeiek. Szombathelyen a négy naposra bővült hétvégén kevesebb baleset történt, mint szombaton és vasárnap átlagosan egyébként. Az előző évekkel ellentétben a
Kezdődik a Szent Márton-hét

2007. november 05., 14:44

Mától egészen november 17-ig tart a Szent Márton-hét programsorozata. Savaria híres szülöttéről már több mint tíz éve emlékeznek meg ily módon a városban. Idén is lesz lampionos felvonulás, de
Hadjárat a patkányok ellen
"Hadjárat" a patkányok ellen

2007. november 05., 14:26

Patkánymérget helyeznek ki mától négy napon át a kártevőirtók számos szombathelyi utcában. A véralvadásgátlót is tartalmazó szerek bevetésére azért van szükség, mert a patkányok nagyon szapora állatok. ...