Hírek
Pénteken lesz a Tóték című előadás premierje a Weöres Sándor Színházban
2013. október 02., 18:19
Ivo Krobot rendezte az Örkény-darabot: a Szigorúan ellenőrzött vonatok után ez a második munkája Szombathelyen.
Jól szerepeltek a hétvégén megrendezett versenyen a vasi galambászok
2013. október 02., 18:18
A dunántúli mezőnyben az idén kikelt madarak versenyeztek. A táv a szombathelyieknek 410 kilométer volt. Csehországból indultak a galambok.
A Horvát Belügyminisztérium delegációja látogatott Szombathelyre
2013. október 02., 18:17
A két ország rendőri vezetőinek korábbi megbeszélése alapján került sor a szakmai látogatásra. A horvát szakemberek megismerkedtek a magyar közlekedésrendészet gyakorlatával, illetve a közigazgatási hatósági ...
12 pontban foglalta össze az MSZP, hogy mit tesz a nyugdíjasokért, ha kormányra kerül 2014-ben
2013. október 02., 18:16
Többek között visszaadnák a nyugdíjjogosultságát mindenkinek, aki azt egyszer már megszerezte.
Felavatták a kámoni arborétumban a gyűjteményes kert alapítójának felújított szobrát
2013. október 02., 18:15
A Saághy Istvánt ábrázoló, 70-es években készült alkotást Török Szabolcs restaurátor segítségével sikerült megmenteni: a repedésekkel teli, gombafertőzött, korhadásnak indult körtefa-szobor csaknem két ...
Helytörténeti filmsorozatot ajándékoz az iskoláknak a Szombathelyi Médiaközpont
2013. október 02., 18:14
Történelmi séták Szombathelyen című DVD-ket adott át a Szombathelyi Médiaközpont igazgatója Fodor István tankerületi igazgatónak.
Az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés
2013. október 02., 18:13
Ez a két célja a Szombathelyen indult programnak. Két év alatt 50 szakember 2000 embert keres fel és tájékoztat arról, mi a teendő, ha áldozattá váltak, és mit tegyenek, hogy azt elkerüljék.
Egységes jogalkalmazás
2013. október 01., 18:45
Szombathelyen tartotta első ülését az Észak-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium, amely idén tavasszal alakult. Az 5 megyét átfogó kollégiumot a szombathelyi Szőke Zoltán vezeti,
Az idősek világnapja
2013. október 01., 18:44
Szombathelyen több programot is tartottak az idősek klubjaiban, és még ebben a hónapban elindul a városban a “segítő kezek” című országos mintaprogram, amely a 80 éven felüli idősek segítésére ...
20 éves a szombathelyi Kolping Egyesület
2013. október 01., 18:43
A Martineum Felnőttképző Akadémián ünnepeltek a családok. A szervezet célja továbbra sem változott: segíteni a rászorulókon.
Nagyapáink háborúi
2013. október 01., 18:42
Különleges vállalkozásba kezdtett a 350. számú cserkészcsapat. A Szent Márton-temetőben található I. világháborúban részt vett vagy ott életüket vesztett katonák sírjait és életrajzukat kutatják fel.
Szív a szívért
2013. október 01., 18:41
A szív- és érendszeri megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet a Szív a Szívért Egyesület szeptember utolsó vasárnapján, a Szív világnapján. A Fő téren ingyenes szűrvizsgálatokkal várták az érdeklődőket. ...
Több mint 400 millió forintból újult meg Vasvár belvárosa
2013. október 01., 18:40
A városrehabilitációs projektre az önkormányzat által vezetett konzorcium 325 millió forintos uniós támogatást nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A 2010-ben kezdődött beruházás most
Mozgáskoordinációs termet avattak az Illés Akadémián
2013. október 01., 18:39
A sportolók olyan speciális gépeket kaptak, amelyek növelik az állóképességüket, javítják a robbanékonyságukat, gyorsaságukat illetve segítik a sérültek rehabilitációját is.
Fórum a rezsicsökkentésről
2013. szeptember 30., 18:05
Hende Csaba, Puskás Tivadar és Gulyás Gergely tartott fórumot Szombathelyen a rezsicsökkentéssel kapcsolatban. A rendezvény fő szónoka a honvédelmi miniszter volt, aki közel háromnegyedórás beszédében ...
Két családi napközi nyílt a Csodaország Bölcsődében
2013. szeptember 30., 18:04
A városban eddig csak magánvállalkozás formájában működött hasonló kiscsoportos, rugalmas szolgáltatás. A családi napközi a megszokottnál hosszabb ideig tart nyitva, ezért elsősorban a több műszakban
Idén is sokan voltak kíváncsiak a Kutatók éjszakájának programjaira
2013. szeptember 30., 18:03
Látványos kémiai kísérleteket, de madárpókot is láthattak az érdeklődők a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában a Kutatók éjszakáján. Ezzel egyidőben a Kámoni Arborétumban éjszakai ...





































































