Hírek
Az első világháborúról tanácskoztak a városházán
2014. március 28., 18:28
Éppen 100 éve kezdődött a nagy világégés, erre emlékezve egész évben tartanak rendezvényeket Szombathelyen. A programsor része volt a pénteki, ”Vasvármegye utolsó békeéve” című konferencia. ...
Simán győztek az ETO fiataljai az Illés Akadémia U18-as korosztálya ellen
2014. március 28., 18:27
Súlyos, 5:0 arányú vereséget szenvedett az Illés Akadémia U18-as csapata hazai pályán a Győri ETO hasonló korcsoportú együttesétől. A szombathelyiek az első félidő végén emberhátrányba kerültek és ez
Geopolitikai témákról tartott előadást a Megyeházán Nógrádi György
2014. március 28., 18:26
A biztonságpolitikai szakértő a krími helyzetről, a nagyhatalmak startégiai lépéseiről is beszélt.
Rendhagyó történelemóra a Reményik-iskolában Hende Csabával
2014. március 28., 18:25
Szombathely országgyűlési képviselője az I. világháború magyar hőseiről mesélt a felsőtagozatos tanulóknak, akik érdeklődéssel hallgatták az előadást.
Esküt tettek szavazatszámláló bizottságok tagjai
2014. március 28., 18:24
Ők azok, akik garantálják majd a szavazás tisztaságát az április 6-i országgyűlési választáson.
Savaria 2020 - Részletesen bemutatták a szombathelyi városfejlesztési projekteket
2014. március 27., 17:06
A hamarosan megvalósuló fejlesztésekről és a hosszú távú szombathelyi tervekről is szó volt az erdészeti központban tartott konferencián, amit a „Savaria 2020 – A velünk fejlődő város” ...
Fejlesztési támogatás
2014. március 27., 17:05
A napokban írják alá a kedvezményezett önkormányzatok a fejlesztési támogatásaikról szóló szerződést az Államkincstárban. A belügyminisztériumi keretből azok a jól gazdálkodó települések kapnak, amelyek ...
Emléktáblát avattak Kristóf Ágota tiszteletére a Kanizsai-gimnáziumban
2014. március 27., 17:04
A Kossuth-díjas író életét, munkásságát konferencián is felidézték. Adásunkkal egy időben a Savaria Filmszínházban vetítik a legismertebb műve alapján készült: A nagy füzet című filmet.
Kistermelői piac nyílt az MMIK előtti téren
2014. március 27., 17:03
Csak őstermelők és kistermelők árulhatnak itt és csak saját portékáikat kínálhatják a vevőknek. A tervek szerint minden héten csütörtökön délután rendezik a vásárt. A Nemzeti Agrármakara, az önkormányzat ...
Fórum Hende Csabával és Bayer Zsolttal
2014. március 27., 17:02
Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője és Bayer Zsolt újságíró, publicista volt a Fidesz Magyar Polgári Szövetség vendége, szerdán este az MMIK-ban. A választás tétjéről, ...
A politikusbűnözés felszámolásáról beszélt Rába Kálmán
2014. március 27., 17:01
A Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje Szombathelyen tartott tájékoztatóján azt mondta: pártja csökkentené a sikkasztásokat és a lopásokat.
Zsinórban negyedszer kapott ki a Falco-Trend Optika KC
2014. március 27., 17:00
A szombathelyiek ezúttal a Szeged csapatának otthonában maradtak alul egy végig sima mérkőzésen 94:69 arányban.
Víz Világnapi vetélkedőt rendeztek Oladon
2014. március 27., 16:59
A Vasivíz Zrt. és az oladi iskola évek óta megrendezi a viadalt középiskolások számára. 9. alkalommal került sor a megmérettetésre, amelyen 9 csapat vett részt a megyéből. Kvíz, vízi totó kitöltésével, ...
Általános iskolások mérték össze idegen nyelvi tudásukat a Gépipariban
2014. március 27., 16:57
Az intézményben hagyományosan nagy figyelmet szentelnek az idegen nyelvek oktatására, külföldi iskolákkal való partnerkapcsolatra. Innen is származott az ötlet 2010-ben, hogy általános iskolásoknak szervezzenek ...
A Kultúra Várost épít című kiállítás nyílt a felújításra váró Művelődési és Sportházban
2014. március 27., 16:55
Mintegy 919 millió forintból újul meg az 51 éves épület, az összeg nagy része, 685 millió forint, Európai Uniós támogatás. A munkálatok a nyáron kezdődnek majd. A most nyílt tárlat fotókon keresztül mutatja ...
Rákóczi Ferenc fejedelemre emlékeztek Szombathelyen
2014. március 27., 16:54
1676. március 27-én született II. Rákóczi Ferenc. A fejedelemre emlékeztek Szombathelyen, a róla elnevezett utcában, az emléktáblánál a Rákóczi Szövetség Szombathelyei Egyesületének tagjai, a Premontrei ...
A Honvédelmi Minisztériumtól 27 lakás került a szombathelyi önkormányzat tulajdonába
2014. március 26., 17:30
A felújított lakásokra januártól lehetett pályázni. Március 26-án egy újabb hátrányos helyzetű család költözhetett be új otthonába.
Megalakult a Szombathelyi Települési Értéktár Bizottság
2014. március 26., 17:29
Feladata, hogy feltérképezze és nyilvántartásba vegye a városban fellelhető nemzeti értékeket.
Automata újraélesztőkészüléket helyeztek el a szombathelyi vasútállomáson
2014. március 26., 17:28
Ezzel nőnek az esélyesi azoknak, akik hirtelen keringésleállás miatt kerülnek bajba. A GYSEV Zrt. a nagyobb utasforgalmú állomásokon helyezett ki készülékeket.





































































