
Helyreigazítás kérése Szombathely Megyei Jogú Város 2026. május 28-i közgyűléséről a
Szombathelyi TV 2026. május 29-én megjelent műsorához és az arról a Savaria
Fórumban készített leirathoz
A Savaria Fórum 2026. május 29-én megjelent, a „Közgyűlés után: indulatokat váltott ki a
hulladékgazdálkodási társulás ügye” című cikkükhöz a Nyugat-dunántúli Regionális
Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanács tagjai a következő
helyreigazítást kérik.
A cikk SZMJV 2026.május 28-i Közgyűlésén és az azt követő sajtótájékoztatón SZMJV
képviselői és alpolgármestere által egyoldalúan mutatja be a Társulás és Szombathely között
kialakult nézetkülönbséget. Kiemelve a cikkben elhangzottakat, az alábbiakban kívánjuk
megfogalmazni az abban lévőkkel kapcsolatos véleményünket:
„A városvezetők itt is leszögezték: a társulás létezése okafogyottá vált, a tagság már nem
szolgálja Szombathely érdekét.”
A Társulás a nevében hordozza a lényeget. Nem egy település érdekeiről szól, hanem
valamennyiről egységesen, itt nem lehetnek egyéni érdekek, nem lehet egy település öncélja.
Szombathely mint a Társulás székhelye szerinti gesztora és legnagyobb lélekszámú
települése különlegesen fontos szerepet kellene, hogy betöltsön a térségi összefogásban.
Szombathely azonban nem először fordít hátat ennek a feladatának, hiszen ahogy most is
csak saját érdeket szem előtt tartva lép ki a Társulásból, úgy korábban ugyanígy járt el a
Szombathelyi Kistérségi Társulás kapcsán is.
„ Hazugsággal vádolja a büki polgármester a szombathelyi jegyzőt és a hivatali
dolgozókat”… „ A hivatal dolgozói nem politikusok, méltatlan a velük szembeni vádaskodás
- vette át a szót dr. Horváth Attila alpolgármester, aki a társulás elnöke is.”
Sem a Jegyzőről, sem pedig hivatali dolgozókról nem szól a 7 település polgármestere által
beadott levél. Az közgyűlési előterjesztés készítője kizárólag azon információk alapján tudott
dolgozni, amit biztosítottak számára. A felelősség kizárólag dr. Horváth Attilát terheli, mivel
a Társulással nem történt előzetes egyeztetés a kilépésről és képviseletében a közgyűlésre
senki nem kapott meghívót, így egy személyben ő képviselhette volna a Társulás érdekeit,
ami egyben kötelessége is lett volna az elnöki státuszából kifolyólag.
„Az Éljen Szombathely frakció vezetője úgy folytatta: dr. Németh Sándor tiszteletlenül járt el,
bejelentés nélkül érkezett a városstratégiai bizottság ülésére a kezdés előtt három perccel egy
37 oldalas anyaggal.”
Minden bizottsági ülés nyilvános. Szót csak akkor kaphat valaki, ha a bizottság elnöke
megadja neki. A közgyűlésen elhangzott, hogy a bizottságon megtárgyalták az előterjesztést.
Ha ott az ülésen Dr Németh Sándor 3 percben szót kért és kapott, abban mi a
tiszteletlenség?
„Az előzményekről dr. Horváth Attila annyit mondott, a szombathelyi önkormányzat
törvényességi felügyeleti eljárást kért a kormányhivataltól”
Bük Város Polgármestere kezdeményezte a törvényességi felügyeleti eljárást 2026. március
27-én a Vas Vármegyei Kormányhivatalnak a hivatali kapun keresztül megküldött
levelében annak ellenére, hogy ez a Társulás Elnökének feladata lett volna a 29/2025.(VIII.
29.) Társulási Tanács számú határozat alapján haladéktalanul, ám ő azt hosszú hónapokig
nem tette meg.
„Nem engedték a számlán lévő összeg lekötését sem, ezzel 14 millió forint kárt okoztak a
szervezetnek, továbbá pert is kilátásba helyeztek egy szerintük túlárazott irodahasználatért.”
A Társulás tulajdonának védelme minden tag, de elsősorban az Elnök feladata. Hogy a
Társulás pénzeszközeit ki, mikor és milyen körülmények között kötötte, vagy nem kötötte le,
azt a képviselőknek küldött levél egyértelműen, dokumentumokkal alátámasztva
tartalmazza. Mivel a pénzeszközök lekötése az Elnök kizárólagos hatáskörébe tartozik, így
nyilatkozhatna arról is, hogy például 2025 októberétől miért nem volt lekötve a Társulás
bankszámlán lévő pénze.
Jogi vélemény készítésére kért ajánlatot a Tanács, miután több mint fél éve Elnök úr nem
ad választ arra vonatkozóan, hogy hogyan tudott a szabályzatok előírásai ellenére és a
Tanács tájékoztatása nélkül szerződést kötni SZMJV Polgármesteri Hivatalával egy 16 m2-
es iroda bérletére 160.400,- Ft havi díjért. Egy jogi szakvélemény készítése pedig nem
feltétlenül egyenes út egy perhez, csupán annak megállapítása, vajon történt-e visszaélés,
vagy sem. Ha nincs mitől tartania, ez miért okoz számára gondot?
„A konfliktus forrása az lehet - mondta el dr. Horváth Attila -, hogy a SZOVA korábban
kérte, hogy a Söptei úti hulladéklerakó és hulladékválogató kezelője lehessen.”
Elsőként tisztázandó, hogy nincs Szombathelyen a Söptei úton hulladéklerakó, hanem egy
hulladékudvar és egy válogatómű, mely a Társulás tulajdonát képezi, és a törvényi
előírásoknak megfelelően MOHU MOL Zrt részére bérbeadásra került. Ezt Elnök úrnak
illene a legjobban tudnia így 7 év elnökségi státuszban eltöltött idő és mindazok után, hogy
a bérleti szerződést és annak módosítását ő írta alá.
A Társulás tulajdonosa annak az STKH Np kft-nek, melynek a tevékenységi köre teljesen
megegyezik a SZOVA Nonprofit Kft-vel, és aki a Társulás 127 településéből 124-en végzi a
közszolgáltatást. Így nehezen magyarázható tény lenne, ha a Társulás saját tulajdonú cége
ellen indítana lobby tevékenységet még akkor is, ha ez Szombathely határozott és többszöri
kérése, ahogy ezt a Tanácsülésekről készült jegyzőkönyvek is tanúsítják, és melyek
elérhetők a Társulás ww.westhull.hu oldalán.
Mindazonáltal azt, hogy melyik hulladékkezelő telepen mely cég végezhet tevékenységet, azt
a MOHU MOL Zrt határozza meg. Ebben a kérdésben kizárólag a szolgáltató cégek, az
általuk adott ajánlatok alapján tudnak érdeket érvényesíteni.
„Az alpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az országban több helyen megszűntek
már a társulások, amelyek projektekre jöttek létre. Mivel ezek már lezárultak, működésük
okafogyottá vált, csupán létesítményeket adnak bérbe.”
A teljesség igénye nélkül néhány, a környéken működő hulladékgazdálkodással foglalkozó
társulás, mely szintén nem készül megszűnni:
Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Nyugat-Balaton és Zala völgye Településeinek Szilárd Hulladékainak Korszerű Kezelésére
létrehozott Önkormányzati Társulás
Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-Kezelési Önkormányzati
Társulás
Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Ezek közül többet Elnök úr is meglátogatott az elmúlt időszakban, információi tehát a
tervezett meg nem szűnés tekintetében első kézből származhatnak, így a sajtótájékoztatón,
illetve a cikkben tett kijelentése erősen megkérdőjelezhető.
Tisztelettel kérjük a helyreigazítást teljes egészében és változtatás nélkül a Szombathely Tv-
ben és a Savaria Fórumban leközölni.
Köszönettel:
Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási
Tanácsa
Bük, 2026. június 4.
A helyreigazítás kérését a Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati
Társulás Társulási Tanácsa a 86/2026 (VI.04.) TT számú határozatával fogadta el.
Bük, 2026. június 4.
Dr. Németh Sándor
a Társulási Tanács tagja
Határozati javaslat
A „Helyreigazítás kérése Szombathely Megyei Jogú Város 2026. május 28-i közgyűléséről a
Szombathelyi TV 2026. május 29-én megjelent műsorához és az arról a Savaria Fórumban
készített leirathoz” tárgyú dokumentumot a Nyugat-dunántúli Regionális
Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa megtárgyalta és elfogadta.
Egyúttal felhatalmazza a Társulási Tanács alelnökét, hogy a helyreigazítást az érintett
szerkesztőségeknek megküldje.
Határidő: azonnal
Felelős: alelnök































