MNB - 2
MNB

Hírek

Őshonos fajokat telepített a Halak Napján a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége

2023. március 22., 21:45

Őshonos fajok telepítésével ünnepelte a Halak Napját a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége. Alsószölnöktől kezdve több ponton engedtek egynyaras domolykót, balint és márnát a folyóba - összesen 15 ezer darabot. A halak egy bajai tenyészetből érkeztek. A telepítést a Győr-Moson-Sopron megyei szövetséggel közösen hajtották végre. A program a nicki műgátnál fejeződött be, ahol a répcelaki iskolások is segédkeztek a halak elengedésében.

Őshonos fajokat telepített a Halak Napján a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége

Óriási érdeklődés kísérte a telepítést, rengetegen várták a nicki duzzasztómű melletti parkolóban a halak érkezését. A tartálykocsik egy bajai tenyészetből jöttek.

Kovács-Bokor Dániel - ügyvezető, Megafish Kft.
"Ezek egyéves halak, vagy egynyarasnak hívjuk, balint, domolykót és márnát hoztunk ma. Ezek nem nőnek olyan gyorsan, mint a gazdasági haszonhalak, de így is értékes tagjai egy élővíznek. Jó helyen lesznek itt a Rábában? Meg vagyok róla győződve, hogy itt kiváló helyen vannak."  

A jelenlévőket Puskás Norbert köszöntötte. Méltatta a győri szövetséggel való együttműködés jelentőségét. 7 éve kötöttek megállapodást, mely arról szól, hogy a műgát alatt és fölött 5-5 km-es szakaszon lehet horgászni a szomszéd megyei engedéllyel is. A mostani közös telepítési program a Mosoni-Dunánál kezdődött és a Rábán folytatódott - a teljes vasi folyószakaszra került a három őshonos fajból.

"Úgy döntöttünk, hogy a győri szövetséggel együtt a Rába mindkettőnknek szívügye, és szeretnénk az őshonos halállományát erősíteni."

Domolykó, márna és balin eredendően él a Rábában, a mostani telepítéssel frissül a halállomány. Mindez kuriózumnak számít, hiszen ritkán lehet beszerezni ezeket a halfajokat, kevesen foglalkoznak a szaporításukkal.  

Puskás Norbert - ügyvezető elnök, Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
"A Rábának meghatározó halfaja a domolykó és a márna, ritkán beszerezhető faj, szerettük volna az állományt frissíteni, új egyedeket behozni a Rába alsó-fölső szakaszára is. Alsószölnöktől Szentgotthárdon, Körmenden, Ikerváron és itt Nicken fejeződött be."

A telepítés a répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola horgász szakörröseinek közreműködésével zajlott. Kisvödrökből engedték a halakat a vízbe. A gyerekek lelkesen segédkeztek, volt, aki többször is fordult a tartályautó és a part között. A halak napját 2017 óta minden évben március 20-án tartják Magyarországon, hogy felhívják a figyelmet a hazai őshonos fajokra. Az ismeretterjesztést a fiatalabb korosztály körében érdemes kezdeni.

Ivancsóné Horváth Zsuzsa - ügyvezető elnök, Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége
"Ez a nap a halak pr-napja. Vannak madarak, látjuk őket, vannak mókuskák, nyuszik, látjuk, aranyosak, a halakat meg nem látjuk, nem is mindenkinek tetszik, hogy nyálkásak, olykor büdösek, és nézzük meg, milyen szép élőlények. Nagyon örültek a gyerekek, és nagy örömmel telepítették."

A halak kihelyezése így egy jó hangulatú közösségi programmá is vált egyben. A vasi és a győri szövetség is felhívta a horgászok figyelmét arra, hogy óvják ezeket a halakat - ha horogra akadnak, kíméletesen helyezzék vissza őket a vízbe.

Puskás Norbert - ügyvezető elnök, Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
"Nagyon fontos felhívni a figyelmet a halak napján arra, hogy a vízi élőlényekre vigyázni kell, sérülékenyek ezek a halfajok, kitettek kormoránnak, egyéb vízi madaraknak, nehéz őket beszerzeni, a szaporulatnak élőhelyek kellenek, a vízhiány miatt ez is egyre nehezebb. Sok kihívás áll előttünk, hogy ezt az állományt fenntartsa."

A Rába kedvelt horgászvíz, a nicki szakaszra Répcelakról, Csepregről, de Szombathelyről is sokan járnak pecázni. A mostani telepítéssel 7500 darab márna, 5000 domolykó, 2500 balin került a folyó vasi szakaszára, míg a győri rész 7700 példánnyal gazdagodott.