MNB
MNB - 2

Hírek

Nyílt napot tartottak az Élelmiszeripari és Földmérési Technikumban

2022. október 05., 21:48

Az érdeklődő diákok megismerkedhettek az itt tanulható szakmákkal, illetve az oktatáshoz használt eszközökkel is. Hallhattak az ösztöndíj lehetőségéről és a hamarosan induló duális képzésről.

Nyílt napot tartottak az Élelmiszeripari és Földmérési Technikumban

Pályaválasztás előtt álló diákok lepték el az élelmiszeripari és földmérési technikum épületét szerdán reggel. A nyílt napot az intézmény igazgatója nyitotta meg a díszteremben. Az ösztöndíj lehetőségéről is beszélt.

"Nyilván a 100-168 ezer forintig a tól-ig határok a tanulmányi átlagtól függenek.”

A nyílt nap célja, hogy az érdeklődő tanulók és szüleik betekintést kapjanak az iskola életébe, és bele lássanak a szakmatanulás folyamataiba, illetve megismerjék az ehhez szükséges eszközöket. Azok, akik földmérőnek készülnek, ki is próbálhatták a szintezőt.


"Három vonalat fogsz látni, van egy felül, középen meg egy alul, és akkor ezt úgy kell csinálni, hogy leolvasod a három értéket."

Az érdeklődő diákokat a szülők is elkísérték.

Kriston Katalin
"A földmérő szak ami izgalmasan hangzott a programfüzet alapján, interneten néztem utána. Egy-két ismerős is oda ment továbbtanulni."

Akiket inkább az élelmiszeripar érdekel, ellátogathattak a tankenyérboltba és a sütödébe is, ahol majd a gyakorlatban tanulhatják meg az általuk választott pék, cukrász, vagy pék-cukrász szakma fortélyait. A technikumban most indul a duális képzés, amellyel a tanulók még nagyobb tapasztalatot szerezhetnek. Ez megkönnyíti a későbbi elhelyezkedésüket.

Kondics Ferenc igazgató, Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum
"Most tulajdonképpen ami újdonság, a szakképzési törvény és a végrehajtási rendelet 2019-20-ban egy megújuló szakképzést indított el, és ennek egy része amit úgy nevezünk, hogy duális képzési forma, tehát a tanuló szakképzési munkaszerződéssel szakmai tapasztalatot szerezhetnek, aminek komoly anyagi lehetősége is van. Ez tulajdonképpen technikumi szinten most 11.-ben élesedik az iskolánkban, illet egy úgynevezett ágazati képzőközpontokon keresztül a szakképzési tanulóink is most ismerik meg ezt a lehetőséget."

November 10-én újabb nyílt napot tartanak az élelmiszeripariban.