
Amint elállt az eső, sorra érkeztek az érdeklődők a Fekete István Állatvédő Egyesület nyílt napjára szombaton délelőtt. Megismerkedhettek a menhely lakóival és beszélgethettek a szervezet munkatársaival, akiktől tanácsot is kérhettek.
"Azt nem javaslom soha, hogy havonta váltogassuk neki a tápot, amit szeret, érdemes neki adni, esetleg ízben mást."
Bora nemsokára három hónapos lesz. Kriszta a Facebookon látta meg a foltos kis kölyök fotóját, és rögtön tudta, hogy ő kell neki. Szentendréről jött el érte. A kutyus a család új kedvenceként kertes házban fog nevelkedni egy cica mellett.
Dankovicsné Krisztina
"Ez szerelem volt első látásra, így választottuk őt. Nemrég elhunyt a volt kutyuskánk, és úgy éreztük, hogy itt az idő. Mindenképp örökbe akartunk fogadni."
Nem Bora volt az egyetlen, aki gazdára talált a nyílt napon, két németjuhász kutya is sikeresen új családba került, így felszabadult egy kennel a menhelyen. Kell is a hely, mert egyébként telt ház van. A kölyöksoron 15 kutyus éldegél, a napokban Nyíregyházáról került be egy alom, ők még karanténban vannak. A többiek hálásan fogadták az érdeklődő gyerekek simogatását.
ugatás
Minden szombaton tart nyílt napot az egyesület. Sokan már előzetesen jelentkeznek örökbefogadónak emailben, kitöltik az ilyenkor szokásos kérdőívet, és ekkor találkoznak személyesen a kiszemelt kutyával, cicával. Mások csak körbenéznek, ismerkednek a kis védencekkel.
Csollányné Horváth Krisztina - elnök, Fekete István Állatvédő Egyesület
"Minden örökbefogadásunk úgy indul, hogy két hét próbaidőre lehet elvinni kutyát és cicát is. Ha a gazdi biztos benne, hogy minden jól működik, az állatka jól beilleszkedett a családba, utána kötjük meg a végleges szerződést."
Ezek a cicák is gazdira várnak, egyiküket műtötték, toklász miatt el kellett távolítani a szemét. Gondozásuk mindennapos elfoglaltságot jelent az önkénteseknek. Az egyesület szívesen fogadja segítők jelentkezését.
Csollányné Horváth Krisztina - elnök, Fekete István Állatvédő Egyesület
"Akár itt a menhelyen lehet segíteni takarításban, etetésben, állatok ellátásában, és ami nagy segítség, ha elviszik a kutyáinkat sétálni. Állandó séta programjaink vannak mindennap 18 órától, hétvégén pedig 9-től és 18 órától, és ez a nap legjobb pontja a kutyáknak."
Várnak pénzbeli felajánlásokat és jó minőségű állateledelt is védenceiknek.




























