Hírek

November közepe óta várja a fiatalokat a Jászai Ifjúsági Klub a volt Gyermekek Háza épületében

2023. december 05., 16:07

November közepe óta várja a fiatalokat a Jászai Ifjúsági Klub a volt Gyermekek Háza épületében. Az ünnepélyes megnyitót pénteken tartották a karácsonyi díszbe öltöztetett közösségi térben. A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat égisze alatt működő klub a városban másodikként nyitotta meg kapuit az ifjúság előtt.

November közepe óta várja a fiatalokat a Jászai Ifjúsági Klub a volt Gyermekek Háza épületében

A korábban meghirdetett logópályázat eredményhirdetésével kezdődött az ünnepélyes avató. Öt pályamű érkezett, egytől egyik kreatív ötletek. A nyertes Dobos Botond lett, az általa kreált logót használja majd hivatalosan az ifjúsági klub.

Németh Ákos tanácsnok elmondta, bízik benne, hogy a környéken élő fiatalok közül egyre többen látogatnak majd el ide, és vesznek részt a színes programokon. Köszöntő beszédében erre biztatta az ifjúságot.

Németh Ákos tanácsnok

“Meg fogjátok tapasztalni, hogy nagyon jól lehet szórakozni és hogyha ezt ti is így gondoljátok, akkor mondjátok el a többieknek és hozzátok el őket is”.

A klubvezetők igyekeznek a fiatalok számára vonzó programokat biztosítani, a későbbiekben kirándulást, sportversenyeket és egyéb, szabadtéri programokat is terveznek.

Rettegi Márk - klubvezető, Jászai Ifjúsági Klub

“A Jászai Ifjúsági Klub elindításával a környéken élő 10-14 éves fiatalok számára szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy a szabadidejüket jó társaságban, hasznosan, biztonságos közegben töltsék el, élménydús programokkal, foglalkozásokkal, szabadidő eltöltési lehetőségekkel várjuk hétfőnként fél három és fél 6 között a fiatalokat”.

Az igényesen kialakított klubhelyiségben délutánonként kártya- és társasjátékok, csocsóasztal és X-Box is várja a gyerekeket. A hivatalos megnyitó után a gyerekek adventi kézműves foglalkozáson is részt vehettek.