
A himnusz közös éneklésével kezdődött a 48-as téren a nemzeti gyásznap emlékezés-sorozata. Gróf Batthyány Lajos mellszobránál tisztelgett és helyezett el koszorút a Vas Megyei Kormányhivatal, a megyei önkormányzat képviselői, Szombathely vezetői és a Fidesz Szombathelyi Szervezetének tagjai.
A Batthyány téren a mártírhalált halt egykori miniszterelnök tiszteletére 1998-ban állított emléktáblát a város. Itt rótták le kegyeletüket Szombathely elöljárói. A vírusveszély miatt a városi megemlékezés az online térbe költözött.
Nemény András – polgármester
„Az idei évben a városi ünnepségeinket egészen máshogy tartjuk, mint korábban, mert az első a biztonság természetesen. Az ilyen rendezvényekre nem tudni, hogy hányan jönnek el, másrészt nehéz kizárni, hogy közel kerüljenek egymáshoz. A járvány felfutó szakaszában vagyunk, novemberi tetőzéssel számolunk, mikor a mostani kontakt kerülések segítik azt, hogy novemberben ne legyen még rosszabb a helyzet. Szerintem, ezt mindenki megérti és elfogadja, ezért csináltunk műsort online. 3.08
A Premontrei Gimnáziumban 1899-ben alakították ki az aradi vértanúk emlékfalát. Ez a helyszíne a város ünnepi műsorának, de azt a korábbiaktól eltérően közönség nélkül tartották.
„Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Sweidel József, Török Ignác, Lahner György, Knezic Károly, Nagysándor József, gróf Leininger-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, gróf Vécsey Károly”
A 13 kivégzett tábornok nevét és a szabadságharc leverését követő megtorlásokat sorolja a Premontrei Gimnázium diákja. Horváth Soma alpolgármester a korabeli történéseket idézve hangsúlyozta, nem csak a gyásznapon, hanem a mindennapokban is fontos, hogy egymásnak békejobbot nyújtsunk.
Horváth Soma - alpolgármester
„1849. október 6-án azon a tragikus őszi napon a magyarság szabadságküzdelmét oltották ki. 13 katonai vezetőt és hőst végeztek ki, de az aradi vértanúk emléke a nemzet függetlenségéért küzdőknek a mai napig erőt ad.”
Az AGORA Kulturális Központ ünnepi műsora a város és az intézmény Facebook-oldalán látható, valamint a Szombathelyi Televízióban a nemzeti gyásznap estéjén, 19.15-től tekinthető meg.




























