Hírek

Nálunk ér véget a nyár! Először szervezi meg a Vas Vármegyei Önkormányzat az Asztalkő Fesztivált

2023. augusztus 24., 22:46

Nálunk ér véget a nyár! mottóval, először szervezi meg a Vas Vármegyei Önkormányzat az Asztalkő Fesztivált szeptember elseje és 3. között öt Kőszeg-hegyaljai településen. Tematikus udvarokkal, színházi előadásokkal, koncertekkel várják a látogatókat. Sajtótájékozatón ismertették a programokat Velemben.

Nálunk ér véget a nyár! Először szervezi meg a Vas Vármegyei Önkormányzat az Asztalkő Fesztivált

Pénteken a Szent Vid-kápolnában Sebestyén Márta és Andrejszki Judit közös koncertje nyitja meg az Asztalkő Fesztivált. A “Közös jövőnk Vas vármegye” program keretében megvalósuló rendezvény célja a szórakoztatáson túl a közösségépítés, a megyei identitás erősítése. Pop, folk- és jazz zenekarok, néptáncegyüttesek és népdalkörök, különleges hangszerek, színházi előadások, gyerekeknek szóló programok várják az érdeklődőket. A szervezők fontosnak tartották, hogy a fellépők valamilyen módon kötődjenek Vas vármegyéhez.

Balázsy Péter - vármegyei jegyző, elnök, Kőszeghegyaljáért Egyesület

“Mi abban bízunk, hogy nemcsak a szűkebb régió - Vas vármegye -, hanem akár a tágabb régió, a környező megyék és az országból is érkeznek ide vendégek, hogy megtapasztalják azt, amit ezek a települések, az itt élő emberek és egyébként Vas megye tud nyújtani népművészetben, gasztronómiában, zenében, néptáncban a turisták, a vendégek számára.”

A bozsoki Sibrik-kastélyban felállított Ifjúsági udvarban helyi kötődésű civil szervezetek mutatkoznak be a zenei előadások mellett. Kőszegszerdahelyen Gyerekudvar, Cákon Gasztroudvar várja a vendégeket. Itt Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke könyvbemutatóval egybekötött látványfőzéssel készül. A kőszegdoroszlói Öko- és egészségudvarban a gyerekjóga és a nyugtató hangterápia mellett környezettudatosság lesz a fő téma. A velemi Népművészeti udvarban a kézműves- és régiségvásár mellett számtalan zenés-táncos produkció szórakoztatja a közönséget.

Varga Albin - szervező

“Itt egy folk-színpad lesz mögöttem, és a megye színe java bemutatkozik két napban. Népzenei együttesek, néptánc együtteseken át népdal csoportokig folyamatosan, két napban, és hát nagyon jó koncertek is lesznek itt Velemben, ha csak a Charlie-t és a Soulwave-et szeretném kiemelni, és színházi előadásokkal zárunk majd vasárnap.”

A látogatókat önkéntesek és táblák is segítik majd az eligazodásban. Minden, a rendezvénnyel kapcsolatos információ naprakészen nyomon követhető a fesztivál facebook oldalán és honlapján.