Hírek

Menetrend-és hálózatfejlesztést hajtott végre a Blaguss

2023. október 06., 10:36

Menetrend-és hálózatfejlesztést hajtott végre a Blaguss. Október 16-ától a körjáratok segítségével rövid idő alatt, átszállás nélkül lesz elérhető a Jáki úti temető, valamint a Parkerdő környéke. Az Éhen Gyula lakótelepre közvetlen járat indul a vasútállomás felől, és új buszmegállók is kialakításra kerülnek. A fejlesztés a Szent Quirinus utca átadása miatt vált most lehetővé.

Menetrend-és hálózatfejlesztést hajtott végre a Blaguss

Változik a helyi járatos buszmenetrend október 16-ától.

Tóth Gergely - kirendeltségvezető, Blaguss

“A Szent Quirinus utca átadásával lehetőségünk nyílt egy újabb fejlesztés végrehajtására, ez azt jelenti, hogy a körjáratok, melyek egyébként Szombathelyen a második legtöbb utast szállítanak, második legforgalmasabb vonalról van szó, a jövőben betérnek az Újtemetőhöz is, nem a Körmendi úton, hanem a Jáki úton, illetve a Szent Quirinus utcán fognak közlekedni. Emellett fejlesztjük a parkerdő közösségi közlekedését, itt a korábbi 5 helyett október 16-tól 10 közvetlen járat közlekedik egészen a parkerdő-fordulóig, valamint az Éhen Gyula lakótelep kap egy közvetlen belvárosi kapcsolatot.”

A 21A járattal közlekedők a jövőben gyorsabban érik el a belvárost, a Joskar-Ola-lakótelepet viszont nem érintik majd. A körjáratnak köszönhetően viszont a lakótelepről rövid idő alatt, átszállás nélkül lehet majd eljutni busszal a Jáki úti temetőbe.

Kelemen Krisztián - önkormányzati képviselő

“A 9-es buszjárat esetében egy-két perces menetidőkorrekció történt. Ez a változás nem érinti a járatsűrűséget, az üzemidőt, az útvonalat és a teljesítményt sem, ellenben a csatlakozások elérésében majd javulás várható, és ami nagy változás lesz október 16-ától az az, hogy a Joskar-Ola lakótelepről a körjáratokkal közvetlenül, tehát átszállás nélkül 10 percen belül elérhetővé válik a Jáki úti temető, és itt még meg kell említeni a 7-es buszjáratot is, ami itt a Szent Márton utcából lesz elérhető.”

Az Éhen Gyula lakótelepen élők több éve igénylik a közvetlen járatot a vasútállomás felől. Munkanapokon 4 közvetlen járat közlekedik a vasútállomás érintésével egészen a Parkerdőig, fordított irányban pedig 5 alkalommal lehet átszállás nélkül utazni.

Putz Attila - önkormányzati képviselő

“A Blagussnak az új menetrendje szerint a 27-es és a 27A jelű buszok azok most megoldható az, hogy a Szövő utcán az Alkotás utcán, a Puskás Tivadar utcán keresztül mennek Zanat fele, most jelenleg naponta 5x, az Éhen Gyula lakótelep lakói haza tudnak jönni úgy, hogy nem kell Zanatig elmenniük a busszal, és akkor közvetlenül le tudnak szállni itt a Szövő utcában két megállónál, amik most lesznek kialakítva, illetve az Alkotás utcában lesz még egy megálló kialakítva.”

A Derkovits-lakótelepről és a vasútállomásról átszállás nélkül 15 percen belül elérhető az Újtemető térsége.

Horváth Soma - önkormányzati képviselő

“Több helyről elérhető lesz a Jáki úti temető, illetve annak a környezete. Tulajdonképpen a vasútállomásról és a Derkovits lakótelepről 10 percenként elérhető lesz a 2A, 2C, 29A, 29C járatokkal”

A Blaguss az applikációját is fejlesztette. Mutatja a csatlakozásokat, így szeptember óta az utasok átszállásos útvonalat is tervezhetnek benne. Az új menetrend nyomtatott formában is elérhető.