Hírek

Megtelt élettel a megújult VAOSZ-tekecsarnok

2025. október 28., 13:46

Megtelt élettel a megújult VAOSZ-tekecsarnok. Már nemcsak a város-városkörnyéki és NB I-es felnőtt bajnokságnak ad otthont a létesítmény, hanem a korosztályos országos bajnokság selejtezőkörének is. A hét forduló után a legjobbak a májusi döntőben bizonyíthatnak majd.

Megtelt élettel a megújult VAOSZ-tekecsarnok

Kívül-belül megújult a VAOSZ-tekecsarnok, amely a sportolók minden igényét kielégíti. Eddig leginkább a felnőtteknek nyújtott kikapcsolódási lehetőséget, de mivel az utánpótlás-nevelés kiemelten fontos a Vasi Tekesportért Alapítványnak, így az edzések mellett tétmérkőzéseken is bizonyíthatnak a gyerekek. Ebben partner az országos szövetség is, amely a legtehetségesebb fiataloknak írt ki hétfordulós korosztályos bajnokságot.

Hegedűs András - utánpótlásért felelős manager
- Ez egy országos sorozat az ifjúsági versenyzők számára. Ősszel indul, hét állomása van és akkor az eredmények alapján bejutnak egy országos döntőbe majd jövő tavasszal, nyár elején. Ebből a hét fordulóból öt lesz itt Szombathelyen a VAOSZ-pályán - kettő Zalában. Vas-Zala van összevonva, gyakorlatilag 2-3 megyénként, ahogy megköveteli a létszám, úgy vonja össze az országos szövetség, mivel ők rendezik ezt a versenyt és a megyei szövetség révén, mi egy ilyen utánpótlás bázisként kaptuk ennek a rendezését.

 

Fiúk és lányok három korosztályban - u15-ben, u19-ben, u23-ban - mérhetik össze tudásukat tarolásban és teli gurításban. Az első állomáson valamennyi sportegyesület utánpótlás-játékosa indult. A versenyzők között volt a szombathelyiek 13 éves tehetsége, Krancz Bálint, aki korábban focizott és teqballozott, most pedig máris címvédőként vehet részt az idei kiírásban.

Krancz Bálint - u15-ös országos bajnok, Szombathely-Nagymizdó SE
- Az ifjúsági tornával mindenképp a döntőbe jutás a cél, ugye hogy a fordulókon továbbjussak. Tavaly az országos bajnokságon első helyen végeztem, egyéni kategóriában, ahol a Budapesten voltunk a BKV-pályáján és nehezen, de nyertem az első országos bajnokságomban.

 

A szervezők célja a sportág népszerűsítése mellett a fiatalok versenyeztetése és az érdeklődők bevonzása a tekecsarnokba. A színvonalra nem lehetett panasz és a szakértők egyöntetű véleménye is az volt, hogy sokan már a jelenlegi tudásukkal is képesek magas pontszámot elérni, ami figyelemre méltó. Ugyanakkor hosszabb távon azt szeretnék, hogy a most pályán lévő tehetségek még magasabb szinten versenyezhessenek, hiszen néhány éven belül ők lehetnek a meghatározó sportolók a kiemelt bajnokságokban. A májusi országos döntőig havonta-másfél havonta rendezik a további selejtező köröket. Az első fordulót magabiztos 304 fás összesített eredménnyel nyerte meg Krancz Bálint.