Hírek

Megtartották a városi tanévnyitót szerdán délután

2022. szeptember 02., 17:16

Megtartották a városi tanévnyitót szerdán délután. Az ünnepséget ezúttal Nemény András egykori iskolájában, a Zrínyi Ilona Általános Iskolában rendezték. A polgármester elfogódottan emlékezett arra, milyen elsősnek lenni, majd megnyitotta a 2022/23-as tanévet. Idén 3451 óvodás, általános- és középiskolás diák lépi át először valamelyik szombathelyi oktatási intézmény küszöbét.

Megtartották a városi tanévnyitót szerdán délután

Egymás kezét fogva vonultak be az elsősök a Zrínyi-iskola udvarára. A szorgalmas méhecske kitűző jelezte, mennyire várják már a tanulást. A városi tanévnyitót most abban az intézményben tartották, ahova Nemény András is járt annak idején - a polgármester köszöntőjében elfogódottan emlékezett az iskolásévekre.

Nemény András - polgármester

“A szüleim biztattak, a tanítónők pedig kedvesek voltak, nem tartottam semmitől. Aztán amikor két héttel később közöltem otthon, hogy jó volt ez az iskolásdi, de most már inkább csináljunk valami mást, a kitörő nevetésből rá kellett jönnöm, hogy ez bizony eltart még egy darabig. Bár akkor nem gondoltam még ezt, de utólag már tudom, milyen jó is volt ez az időszak.”

A közösség erejét, az összetartás jelentőségét hangsúlyozta a polgármester - ennek az értéknek az alapjait az iskola teremti meg. Az ünnepélyes tanévnyitón arany- és gyémánt diplomás pedagógusokat köszöntöttek. Mindig úgy éreztem, hogy az iskolában a helyem - (15:02) így nyilatkozott a fél évszázada pedagógusként és később szakértőként is tevékenykedő Németh Katalin. 

Németh Katalin - pedagógus
“Tanügyigazgatási szakértőként nemcsak az aktív éveim alatt dolgoztam az oktatási minisztériumnak, hanem mind a mai napig kapok még munkát, éppen most adtuk postára a legutolsót, akkreditációs munkát.  Nekem nagy szerencsém volt, azt mondhatom, hiszen a családban volt több pedagógus, tehát voltak példaképeim, olyan példaképek, akik első osztályban tanítottak.”

A gyémánt emlékdiplomát idén a városszerte kedvelt pedagógus, Takács Ernőné vehette át, aki egyebek mellett a vizuális oktatás jelentőségét hangsúlyozta.  

Takács Ernőné - pedagógus
(“A szeretet és a tisztelet. A pályámat nagyon meghatározta az, hogy engem a szülők nagyon tiszteletek, a gyerekek szerettek, és ez életem végéig megtörtént, akármelyik iskolában voltam, mindenhol éreztem a szülők tiszteletét, szeretetét, de ugyanúgy meg id adtam, viszonoztam. - Nagyon sok pedagógus azt mondja, hogy pont ez hiányzik napjainkban, mi az , amivel ezt el lehet érni? - )A legfontosabb a gyerek. a gyereket kell megtanítani, nem a tananyagot átadni, és én alsós gyerekekkel foglalkoztam, első-másodikban voltam, soha nem fáradtam el, mindig kitaláltam azt és tudtam, hogy mindegyiket meg kell tanítani, és ha így nem sikerült, kitaláltam valami mást, és mindig a gyerekek örömmel jöttek iskolába.”

Az elsősök arcán izgalom tükröződött, volt, aki mosolyogva, mások kissé megszeppenten várták a tanévkedzést.

“Lesz-e játék, lesz-e mese, szaladgálni azt szabad-e?”

A városi tanévnyitónak helyet adó intézmény igazgatója hosszú beszédében köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve az iskola történelmi múltját és a jelen sikereit. 

“Körülöttünk sok csoda, észrevenni, felfedezni, megismerni segít majd az iskola. Kívánom, hogy számotokra ez az év és a következő hét is a tanulás mellett élményekkel teli, szép és vidám legyen.”

Nemény András hivatalosan is megnyitotta a 2022/23-as tanévet.

“Könyv, toll, tinta, ceruza, rontom-bontom, kezdődik az iskola, csak aszondom, úgyhogy a 2022/23-as tanévet ezennel megnyitom.”

Az esemény végén az elsősök a virágos kapun jelképesen is beléptek az iskola világába - természetesen a tanító nénijük vezetésével, egymás kezét fogva, ahogy azt kell, egymást bátorítva, vidáman.