
A 30 éves Mesebolt Bábszínház jubileumi programsorozatának részeként Monobáb Fesztivált rendeztek Szombathelyen. Az első előadásban a társulat korábbi igazgatója, Kovács Géza a hajdani vásárok hangulatát elevenítette fel, amikor még bábosok és mutatványosok járták a nagy vásártereket. A gyerekek végig odaadó áhítattal figyelték a produkciót.
“Ááááááá”Kovács Géza - előadóművész, Mesebolt Bábszínház
“Megvannak azok a behívó szavak, behívó helyzetek, amire automatikusan, teljesen jól tudnak reagálni. Az teljesen független, hogy ezt most játsszuk, vagy 20-30 évvel ezelőtt, - mert gyakorlatilag már több, mint 30 éve játszom ezt a játékot - mindig kérdezik, hogy a gyerekek nem változtak? Nem, a gyerekek ezekben a játékhelyzetekben ugyanúgy tudnak reagálni. Semmit nem befolyásol sem a tv, sem a számítógép. Ez örök, azt gondolom.”
A hagyományteremtő céllal megszületett Monobáb Fesztivál művészei karakteres, virtuóz játékkal vonták be a nézőket az előadások sajátos világába.
Csató Kata - igazgató, Mesebolt Bábszínház“Ez egy mérhetetlen nagy kihívás szakmailag is; egyedül folyamatosan jelen lenni és energiát tolni, üzenetet küldeni a nézőknek, és nem mellesleg egy nagyon komoly koncentráció a játék szempontjából, hogy minden ugyanolyan szinten és erősséggel és hőfokon működjön, és azt gondolom, a meghívott művészek mindegyike olyan stabil és megbízható minőséget hoz, ami különállóan izgalmas lehet, külön-külön is, nemcsak együtt.”
A budapesti székhelyű KL Színház művésze, Czéh Dániel két előadást hozott a fesztiválra. A westernes hangulatú Patkó Bandi legendája egy somogyi betyár történetét dolgozza fel - olykor a közönséget is bevonva a játékba.
“Tudod-e, hány patkó van ezen a lovon? Maguk tudják, mennyi volt azon a horpadt oldalú göthös gebén? Mindegy ám, mit mondanak! Hét!”Czéh Dániel - előadóművész, KL Színház
“Tulajdonképpen a közönséget használom partnernek. Szóval, nekem nem ez az egyetlen egyszemélyes előadásom. Van még egy Kisgömböc előadásom, ami kifejezetten felnőtt amúgy, és használom ezt a régi, klasszikus vásári technikát, hogy megszólítom az embereket.”
A programsorozat a Putyin síel című, brnói vendégelőadással, majd közönségtalálkozóval zárult. A nap folyamán az érdeklődők meglátogathatták a Kifordítva című interaktív vándorkiállítást is, ahol akár kézbe is vehették a különféle kellékeket.