Hírek

Mégis támogatják a diákok nyaralását

2010. május 11., 18:01
Az energiaárak emelkedése miatt idén többe kerül a nyaralás a megyei önkormányzat balatonberényi táborában. Változik a táboroztatást végző tanárok díjazása is. Nem csak kevesebbet kapnak, hanem az ellátásért is fizetniük kell. Ráadásul Szombathely idén először nem építette be költségvetésébe a városi gyerekek nyaralásának támogatását. Az általunk megkérdezett iskolában úgy vélik, a megváltozott finanszírozás miatt nem lesz érdeklődő a tábor iránt. A megyei közgyűlés elnöke szerint van megoldás.
Mégis támogatják a diákok nyaralását

Lubickoló gyerekek Balatonberényben. A 3000 főt befogadni képes táborban évente 600 szombathelyi diák nyaralását támogatta a város önkormányzata.

A Dési iskola igazgatója úgy tudja, idén nem szerepel a város költségvetésében a táborozás támogatása. Tavaly millió forintot adott a város a szombathelyi diákok nyaralására. Így a gyerekek féláron, sőt szociális rászorultság alapján, még ennél is kevesebbért üdülhettek a megyei fenntartású intézményben.

Kecskés Hajnalka 7. osztályos tanuló, Dési Huber István Ált. Isk.
"Szeretnénk, csak ha a támogatás nem kapjuk meg, nem nagyon tudunk elmenni."

Az iskola igazgatója azt mondja, ha változik a finanszírozás, nem csak a családok részéről csökken drasztikusan az érdeklődés, hanem a tanárok sem vállalják a táboroztatást. Idén ugyanis kevesebbet kapnak ezért a munkáért, pedig a vízparton nagy a felelősség, és 24 órás a szolgálat.

Kiss Péter igazgató, Dési Huber Ált. Isk.
"A tanárok esetében is problémás, hogy a törvény szerint a kollégáknak a táborozáskor magasabb díjazást kellene biztosítani. Erre viszont az iskola költségvetéséből semmilyen forrás nem áll rendelkezésre."

Kovács Ferenc
"Idén is támogatja a szombathelyi gyerekek üdültetését a város önkormányzata."

Erre éppen a riport elkészítése előtt kapott ígéretet a várostól a balatonberényi tábort fenntartó megyei önkormányzat elnöke. Szombathely 10 millió forintot különít el erre a célra. Ez több mint eddig, de a költségek is nőttek.

Kovács Ferenc elnök, Vas Megyei Közgyűlés
"Az energiaárak áfája nőtt, és az árak is folyamatosan emelkedtek. A táborban a melegvíz és a konyha is gázzal működik."

Az elnök szerint a működtetéshez elsősorban vendég kell, ezért is fontos, hogy a város idén is támogatja a gyerekek táboroztatását. Az üdülőt egyébként pályázati pénzből hamarosan korszerűsíti a megye.