
A keresztény felekezetek képviselői közösen tartottak ünnepi liturgiát a város adventi koszorújánál a Berzsenyi téren. Steindl-Papp Judit Máté evangéliumából olvasott fel.
Steindl-Papp Judit – evangélikus lelkész“Amikor közeledtek Jeruzsálemhez és Betfageba az olajfák heyéhez értek, Jézus előre küldte két tanítványát és ezt mondta nekik: Menjetek az előttetek lévő faluba és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek hozzám. Ha valaki szólna nektek, mondjátok meg, hogy az úrnak van szüksége rájuk és azonnal elengedi azokat. Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék amit az úr mondott a próféta által. Mondjátok meg Sion leányának, íme királyod jön hozzád, aki alázatos és szamátháton ül igavonó állatcsikóján.”
A lelassulásra, türelemre ösztönözte a gyertyagyújtásra érkezőket az adventi időszakban Járfás Ádám.
Járfás Ádám - káplán, egyetemi lelkész“Nem mindegy, hogy adventet hogyan élem meg. Amilyen az adventem, olyan a karácsonyom is, hogyha bizony türelmetlen vagyok ebben az elkövetkezendő 4 hétben, akkor nem érkezem meg, nem lesz hathatós a karácsonyom, és úgy gondolom, hogy 2025 adventje legyen a türelemnek az adventje. Türelmesek legyünk önmagunkkal, másokkal és az Istennel szemben is.”
A Szombathelyi Református gyülekezet lelkésze, Jakab Bálint a békességért imádkozott az ünnepségen.
Jakab Bálint - református lelkész“Imádkozunk a lelkünk békességéért, imádkozunk országunk békességéért, imádkunk a városban lakókért, akikhez nehezen érkezik el a szó, mert szomorúak, mert magányban vannak. Imádkozunk azokért, akik keresik akaratodat. Ne reánk nézz, hanem fiadra, Jézus Krisztusra, aki jön hozzánk, mert advent azt jelenti: eljön az úr. Jöjj uram, Jézus! Adj áldott találkozásokat ebben az adventben!”
Az adventi koszorú első, hitet szimbolizáló gyertyáját László Győző alpolgármester gyújtotta meg. Az ünnepség végén a többség átsétált a Fő téri Adventi Vásárba. A következő gyertyagyújtás jövő szombaton lesz.




























