Hírek

Közeledik október 15., a fehér bot világnapja

2023. október 11., 20:13

Közeledik október 15., a fehér bot világnapja. Ez alkalomból Juhász Tamással szerveztek beszélgetést a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. A vak zenésszel és íróval folytatott diskurzus célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a látássérültek sajátos helyzetére, keresve a társadalomba való teljesebb beilleszkedésük útját.

Közeledik október 15., a fehér bot világnapja

A Berzsenyi Dániel Könyvtár számára fontos feladat a fogyatékkal élők kiszolgálása - több vak embernek is házhoz viszik a megrendelt hangoskönyveket, DVD-ket.

Az Önként vakon elnevezésű szemléletformáló programjuk segítségével korábban középiskolás diákoknak tették lehetővé, hogy megismerkedjenek a látássérültek világával, és kipróbálhassák, hogyan érzékelik környezetüket a gyengénlátók. Ehhez a sorozathoz kapcsolódik az a beszélgetés is, amit Zoványi Ibolya könyvtáros folytatott Juhász Tamással. Történetét a 2013-ban megjelent Szegény anyám, ha látnám című könyvből ismerhette meg a közönség. Tamás édesanyjával közösen írta a művet. Azóta a kulturális élet számos területén megjelent, hogy közvetítésével közelebb kerüljenek egymáshoz a látók és a nem látók. A könyvtári beszélgetés során levetítették az egyik kisfilmjét, amely szemlélteti, hogyan érzékeli a valóságot.

“A téren még jól kiépített vakvezető sávok vannak, de beszélő lámpák persze nincsenek!... Na jó, ne legyünk telhetetlenek!”

Tamás valamennyire érzékel fényt, árnyékot, erősebb színeket. Szivárványhártya-hiány és glaukóma miatt romlott meg a látás-képessége hat éves koráig. Ennek ellenére kijárta iskoláit - az ELTE történelem szakán szerzett diplomát.

Juhász Tamás - zenész, író, újságíró

“Egy vaknak egy integrációban fokozott figyelemre van szüksége. Tehát ahhoz, hogy egy csomó helyzetben tudjon lépést tartani az osztályával, ahhoz szükség van arra, hogy a tanár akár a beilleszkedésében, akár a tanulásában tudja segíteni a vak diákot.”

Juhász Tamás ma zenész, író, újságíró. Neves lapokban megjelent novelláiban közéleti és személyes témákat egyaránt érint. Célja egy önálló novelláskötet megjelentetése, továbbá szeretné, ha zenéje és írásai összekapcsolásával szólhatna közönségéhez.

Juhász Tamás - zenész, író, újságíró

“Szeretném valahogy a zenét és az írást valahogy összerakni és adott esetben olyan esteket csinálni, ahol vegyesen vannak novellák és dalok, és akkor az nem csak egy koncert vagy nem csak egy felolvasás, hanem egy ilyen zenés felolvasás.”

A beszélgetés során kiderült: Juhász Tamás azt szeretné, ha a látók a vakságot nem valami misztikus dolognak fognák fel. Szerinte a látás képességének a hiánya trauma, amit fel kell dolgozni.