Hírek

Kevesebben mennek idén síelni, mint a koronavírus megjelenése előtti években

2023. január 20., 19:49

Nem csak a megemelkedett árak miatt választják kevesebben úticélként a síparadicsomokat, de a kedv is alábbhagyott: inkább a közeli mediterrán helyek a népszerűbbek az utóbbi időben. Az iskolai sítáborok ettől függetlenül továbbra is népszerűek, a Bolyai iskolában például rengetegen jelentkeztek sítáborba.

Kevesebben mennek idén síelni, mint a koronavírus megjelenése előtti években

A Bolyaiban bár hagyomány, hogy minden évben 3 sítábort szerveznek. Az utóbbi 2 évben a vírushelyzet miatt ezek sajnos elmaradtak. Idén kettőt szerveztek, rengeteg tanuló jelentkezett.

Papp Tibor - igazgató, ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
“Iskolánkban 2 sítábor van ebben a tanévben, 1 sítáborok már lezajlott decemberben, ez az ausztriai Tirolban volt, és ide elsősorban a felsőgimnazisták mentek, tehát olyan diákok, akik már jól tudnak síelni. A másik sítáborunk most a közeljövőben lesz, ez semeringi sítábor. Itt mindennap kimennek a diákok, illetve visszautaznak, tehát ez nem ottalvós tábor. Ide már a 7. évfolyamtól vártunk diákokat. Nagyon sokan jelentkeztek, sajnos a 6. évfolyamnak vissza is kellett utasítani a jelentkezését, mert ennyi diákot még 2 busszal sem tudunk elvinni.”

Az iskola biztosítja a táborra jelentkezők számára a síeléshez szükséges eszközöket: sílécet, bakancsot, sisakot és síbotot is kölcsönöznek azoknak a gyerekeknek, akik először próbálják ki a sportot.

Móricz Attila - testnevelői munkaközösségi vezető, ELTE Bolyai-gimnázium
“Nálunk egy sítábor minimum 5 nap oktatást jelent. Ebben az a szép dolog, hogy a testnevelő kollégák közül 8-an rendelkeznek osztrák-magyar síoktatói végzettséggel, tehát tényleg szakképzett kollégák tanítják a gyerekeket a síelés alapjaira.”

A síbérletek és a szállások ára ára jelentősen nőtt az utóbbi időben. Emiatt is mennek sokkal kevesebben síparadicsomokba a koronavírus megjelenése előtti évekhez képest.

Mátyás Tiborné - ügyvezető, Gabbiano Travel Utazási Iroda Kft.
“A hóviszonyok miatt, tehát a gyenge hóminőség, a korlátozott lehetőségek miatt kevesebben mennek síelni, és azt látjuk, hogy a síelési kedv is egy picit visszahagyott a járvány előtti, a korábbi évekhez viszonyítva, és hát várják most majd, hogy februárban leesik majd a hó, illetve több hó esik le, de helyette nem jellemző, hogy a trópusokat választják.”

A szombathelyiek leginkább a néhány óra alatt elérhető, mediterrán klímájú helyeket kedvelik. A legnépszerűbbek most a hajóutak, ezeket pedig már hónapokkal az utazás előtt leszervezik az irodáknál.