Hírek

Két nap alatt két dartverseny Szombathelyen

2022. augusztus 12., 18:42

Két nap alatt két versenyen vettek részt a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület jóvoltából a sportág szerelmesei. Először a magyar Darts Liga regionális erőpróbán, majd a nyílt versenysorozaton mérhették össze tudásukat a játékosok a Haladás Sportkomplexumban.

 

Két nap alatt két dartverseny Szombathelyen

A korosztályos és a felnőtt válogatott számára kiírt nemzetközi versenyek után ismét hazai közönség előtt szerepelhettek a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület sportolói. Hétvégén Szombathelyen adtak egymásnak randevút a szakág képviselői. Ráadásul a Haladás Sportkomplexumban két versenysorozat is folytatódott egy-egy fordulóval: pénteken a Magyar Darts Liga nyugat-dunántúli régiós erőpróbáján, majd vasárnap a nyílt open-sorozaton bizonyíthattak a résztvevők.

Csóka András - elnök, Szombathelyi Darts Club Sportegyesület
A mai napon Szombathelyen darts-liga, a nagy melegre való tekintettel túl nagy létszámra nem számítunk. Nagyon bízom benne, hogy a 20-25 főt el fogjuk érni. Ez szintén ugyanaz a versenysorozat lesz, mint múltkor. Már erősödik a mezőny, folyamatosan egyre többen érkeznek, egyre szélesebb a mezőny. Jöttek vidékről is, egyre többen, úgyhogy bízom a mai jó versenyben.

A résztvevők száma minden várakozást felülmúlt: 30-an ragadtak nyilat a régiós pontverseny 7. fordulójában. Ezúttal a legmesszebbről (13:53-) Szalma Róbert érkezett, aki a Pécsi Darts Club színeit képviselte. Ez is hűen tükrözi, hogy mennyire népszerű sportággá vált hazánkban a darts. A lebonyolítás rendje a szokásoknak megfelelően alakult: a csoportköröket követően az egyenes kieséses szakasszal folytatódtak a találkozók. Ahogy arra számítani lehetett, (04:28-) Dobos Dávid és Kámán Lehel válogatott formában játszottak, utóbbi nemcsak a döntőig menetelt a pénteki erőpróbán, hanem esélyeshez méltóan meg is nyerte a játéknapot. Teljesítményének köszönhetően növelni tudta összetettbeli előnyét. A vasárnapi nyílt verseny viszont a korosztályos Európa-bajnokságot megjárt Dobosnak sikerült jobban, aki második helyen végzett és az összetett pontverseny újabb fordulóját az első helyről várhatja.