
Fizikai munkaerőt keresnek leginkább a szombathelyi cégek - ez derül ki a Vas Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályának adataiból. Jó hír, hogy folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma Vas megyében 2020 óta. Most mintegy négyezer regisztráltról számolt be a hivatal.
Rodler Tamás - főosztályvezető - Vas Megyei Kormányhivatal
“2021-ben újra jelentősebb számú munkaerőigényt sikerült begyűjtenünk, közel tízezret, ez jelentősen meghaladja a 2020-as ajánlati lehetőségeinekt, tehát tulajdonképpen egy élénk munkaerőpiac jellemzi Vas megyét.”
Várnak embereket a feldolgozóiparba Szombathelyen és a megyében egyaránt, a vendéglátás és a kereskedelem szintén kiugró munkaerőigényt mutat - tette hozzá a főosztályvezető. Elmondta, hogy a vendéglátóiparba nem nagyon akarnak visszatérni azok, akik ott elvesztették a munkájukat - máshol azonban többnyire megtalálták a helyüket.
Rodler Tamás - főosztályvezető - Vas Megyei Kormányhivatal
“Amikor ilyenek a munkaerőpiaci feltételek, bármely szakmában komoly időt kell szánni arra, mire megfelelő jelentkezőt lehet találni, és ez gyakran nem is a munkanélküliek köréből kerül ki, hanem másik munkahelyről, úgyhogy itt a korábbi javulások nagy erőfeszítést igényelnek részünkről is, illetve a partnereink részéről is.”
Tíz százaléka a regisztrált álláskeresőknek 25 év alatti, viszont az 50 év felettiek 40 százalék feletti arányt képviselnek - ez nagyon magas. Az álláskeresők fele nő, fele férfi.




























