
A hatéves Petra az óvodások között lett első alkotásával „Az én Savaria Karneválom” rajzpályázaton. Immár egy hatalmas autóbuszra került a rajza arról, milyennek látja a karnevált. Egy héttel a program előtt hirdették ki a pályázat eredményét, akkora egy egész autóbuszt beborítottak a három korosztály dobogósainak munkái. Összesen kilenc rajz, festmény került a járatra: az ovisok korcsoportján kívül külön díjazták az alsós és a felsős diákok alkotásait.
Tóth Gergő kirendeltségvezető, Blaguss Agora Hungary Kft.
„Többek között ez az autóbusz is meg fog jelenni a karnevál időtartama alatt, de utána is járja majd a várost, és gyönyörködhetnek az utazók a szebbnél szebb alkotásokban.”
A színes, gyerekrajzokkal díszített autóbusz csak az egyik újdonság, amivel a 25. Savaria Történelmi Karneválra készült, készül a Blaguss.
Tóth Gergő kirendeltségvezető, Blaguss Agora Hungary Kft.
„A karneválbérlet gyakorlatilag a karnevál négy napja alatt korlátlan utazásra jogosítja a tulajdodosát mindössze három volnaljegy áráért, azt gondolom, hogy egy nagyon kedvező áron használható. A másik megoldásunk, amivel idén próbálkozunk először, az pedig a járatsűrítés, illetve az éjszakai járatok bevezetése a karnevál időtartama alatt.”
Az oladi, a Derkovits és a Joskar-Ola lakótelepekről este 6 óra után 10 percenként indulnak buszok a karneválra, a programok után, éjszaka pedig ugyanilyen sűrűn indulnak a buszok visszafelé, egészen hajnali fél kettőig.




























