Hírek

Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat címszereplője volt a vendég az MMIK-ban

2025. november 12., 12:51

Légy magabiztos, válj tudatossá, és mindig hallgass a belső hangodra! Ez volt a legfőbb üzenete annak a motivációs beszélgetésnek, ahol Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat címszereplője volt a vendég kedden az MMIK-ban. A déli harangszóval egyidőben középiskolás diák töltötték meg a nézőteret, este pedig a színművész teltházas közönségtalálkozón mesélt életéről, pályájáról, sikerről.

Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat címszereplője volt a vendég az MMIK-ban

Történelmi gyorstalpalóval indult a beszélgetés: Katona Attila történész Hunyadi Jánosról és koráról mesélt a diákoknak. Több szombathelyi középiskolából is érkeztek csoportok a motivációs beszélgetésre, amit a Beépített Kincsek Egyesület szervezett. A most induló sorozat célja, hogy tanulságos emberi történeteket, inspiráló életutakat mutasson be elsősorban a fiataloknak. Az első vendég Kádár L. Gellért színművész volt, akinek az idén márciusban bemutatott Hunyadi-sorozat sikere teljesen megváltoztatta az életét.

Heitz Anikó - elnök, Beépített Kincsek Egyesület
"Annyira emberi, annyira igazi, ilyen energiával lenne jó találkozni nem csak gyereknek, felnőttnek is. Engem is inspirált. Ha nem vagyunk a legjobb passzban, meghallgatva egy olyan történetet, amiben ó, ő megcsinálta, én is kaphatok egy löketet, hogy na jó, nekimegyek én is."

 

Gellért mesélt az erdélyi Zabolán töltött gyerekkoráról, az otthonról hozott értékekről, a színpad vonzásáról és arról is, hogy amint meghirdették a Hunyadi castingját, érezte, hogy ez a szerep az övé, és tudatosan készült rá. Ezt a tudatosságot és magabiztosságot igyekszik másokban is felébreszteni saját történetének átadásával.

Kádár L. Gellért - színművész
"Ha most üzenhetnék a diákoknak, akkor azt üzenném, hogy higgyenek magukban, és függetlenül attól, ki, mit mond, amit éreznek, ami a belső motor, a belső késztetésnek, azt csinálják."

 

Az is kiderült, hogy fontos számára a rendszeres sport: street work outtal és testépítéssel foglalkozik már több mint tíz éve. Fizikuma is hozzájárult ahhoz, hogy megkapta Hunyadi szerepét, de a mozgás egyéb pozitív változást is hozott az életébe - erre inspirál másokat is.

Kádár L. Gellért - színművész
"A külső fizikai változás magával hozott egy belső tudatosságot, ami átrendszerezte az életem. Minden mindennel összefügg, a belső és a külső munka egyaránt. Ha egy dolgot mondhatnék, hogy miért vagyok hálás a mozgásnak, azért, mert egyensúlyban tart külsőt és belsőt egyaránt."

Szó esett forgatási élményekről, és arról, is, hogy egyáltalán nem zavarja, ha az emberek Hunyadival azonosítják őt.

Azóta már elkészült a Még egy kívánság című filmje, ami hamarosan a mozikba kerül, szerepet vállalt egy osztrák rövidfilmben, és egy természetvédelemről szóló projektben. Célja, hogy nemzetközi porondon is bizonyítson.