
Tavaly remek szezont zárt a Haladás: fiatal csapatával megnyerte az NB II-t, ezzel kiharcolta a feljutást az élvonalba. Az új évadra kemény felkészüléssel hangoltak a lányok - erejükön felül teljesítve a középmezőnyben szerepelnek az alapszakaszban.
Mucsi Péter - szakosztályvezető, vezetőedző, Haladás VSE- Azért bíztunk benne, hogy jól fogjuk kezdeni, rengeteget dolgoztunk. Augusztus másodikától az a napi 6-7 óra benne van a munkában, abba hogy ez így sikerült és hogy ilyen állapotban van a csapat. Reméljük, hogy a jövőben is tudjuk ugyanezt folytatni és hogy sikeresek tudunk maradni.
A két győzelemmel és két vereséggel hatodik helyen álló szombathelyiek a jó erőkből álló Kecskemétet fogadták a legutóbbi hétvégén. A vendégek soraiban élvonalbeli tapasztalatokkal rendelkező játékosok mellett légiósok is szerepeltek. A Haladás saját játékával szerette volna meglepni ellenfelét.
Mucsi Péter - szakosztályvezető, vezetőedző, Haladás VSE- Mi egy gyors játékot próbálunk játszani ezekkel a fiatalokkal, akik alkalmasak meg az egész csapat tulajdonképpen. Nálunk nem az ütőerő az, ami dominál a többiekkel ellentétben, hanem sokkal inkább az, hogy gyorsan próbáljunk a játékunkat lejátszani az ellenfélnek és ha kell türelmesen neki tudunk állni újra a támadásoknak. S hát kulcskérdés a nyitás-nyitásfogadás nálunk, hogyha az jól működik, akkor mindenkinek partnerei tudunk lenni ebben a mezőnyben.
Remekül kezdte a derbit a hazai alakulat, kiváló blokkok és pontos ütések jellemezték az első játszmát. Hiába kért időt a vendégek mestere, Derdák Éva remek nyitásaira nem volt ellenszere a kecskemétieknek. A folytatásban két rendkívül szoros játszma következett, s bár a vasi együttes közel állt a győzelemhez, végül a harmadik szettben a hírös városiak szépíteni tudtak. A ragyogó kezdés és kiegyenlített folytatás után megtorpant a vasi alakulat. Mucsi Péter időkérésekkel és cserékkel próbált új lendületet adni tanítványainak, de ez sajnos nem sikerült. Az ötödik játszmában mindkét gárda nagyon koncentrált, csak egy-egy pontos különbségek adódtak. Az aranyszettben még szerencséje is volt a Kecskemétnek, amely végül 3-2-re megnyerte az összecsapást. Mucsi Péter tanítványai november 8-án, szombaton 18 órakor ismét hazai környezetben lépnek pályára, akkor a négy vereséget számláló Szeged látogat a Rohonci útra.




























