Hírek

Immunerősítés

2022. augusztus 31., 20:58

Holnap kezdődik a tanév, és az őszi időszakkal együtt a vírusfertőzések is: nátha, torokgyulladás, felső légúti megbetegedések. Az immunrendszer erősítésével védhetjük a gyermekek egészségét, de ez egyre drágább. Az áremelkedés a gyógyszeripart és a bioboltokat is érinti. Az immunerősítő készítményeket mintegy 20 százalékkal drágábban szerezhetjük be idén.

Immunerősítés

A tanévkezdéssel a gyermekorvosok várótermében is megemelkedik a létszám. A gyermekek ilyenkor kezdenek el több időt tölteni közösségben, játék közben a felbukkanó vírusfertőzéseket is könnyen adják át egymásnak.

Pölöskey Péter, gyermekorvos
“Nyilván egy bölcsődébe vagy óvodába kerülő kisgyermeknek az immunrendszere talán még felkészületlenebb, míg az iskolába kerülő gyerekeknek a jó része már több szezonon túl van, és talán jobban ismeri ezeket a vírusokat. Bár az elmúlt 3 évünk sok mindenben változást hozott, de azért elsősorban a kisgyermekeknél lehet számítani arra, hogy gyakrabban lesznek betegek.”

A gyermekek immunrendszerét javíthatjuk a helyes táplálkozással, a stresszmentes környezettel, vitaminokkal, illetve táplálékkiegészítőkkel. Az áremelkedések az utóbbiakat nem kerülték el, a szülők pénztárcáját ezek is tovább terhelik. A gyógyszertárakban minden egyes rendeléskor tapasztalják a drágulást.

Kisné Nagy Eszter, szakgyógyszerész
"A gazdaság különböző ágazataiban tapasztalható áremelkedés sajnos a gyógyszeripart sem kerülte el. Naponta szembesülünk vitaminok, étrendkiegészítő készítmények 10, 15, de akár 20%-os emelkedésével is, viszont azt, hogy ez a vitaminok forgalmára hogy fog hatni, azt még nem látjuk."

A bioboltokban nem jelentős a gyerekek immunrendszerét erősítő készítmények árnövekedése. Arra törekszenek, hogy minél olcsóbb helyről szerezzék be ezeket.

Kocsis Sándorné, üzletvezető
"Igyekszünk általában közvetlen a gyártótól vagy közvetlenül a forgalmazótól beszerezni, nyilván minél kevesebb kézen megy át egy termék, annál olcsóbban tudjuk adni, és ezt most szem előtt tartjuk. Tehát minden forint számít mindenkinek. Mi ebben próbálunk még hatékonyabban odatenni magunkat, hogy kevesebbet kelljen érte fizetni."

Rendkívül erős lesz az influenzajárvány idén - erre figyelmeztet Pölöskey Péter gyermekorvos.

Pölöskey Péter, gyermekorvos
“Az idei év annyiban változik, hogy az elmúlt 3 évnek a közegészségügyi intézkedései miatt az influenza nagyon háttérbe szorult, viszont ha most újból a normális életünket éljük, akkor várhatóan nagyon erős, nagyon korai, és elsősorban a gyermekeket érintő járványra számíthatunk. Ezt az is bizonyítja, hogy a déli féltekén, Ausztráliában ez már tulajdonképpen lezajlott.”

Ez a járvány most leginkább a 10 év alatti gyerekeket érinti majd, így elsősorban náluk  érdemes az immunrendszer erősítésre nagyobb figyelmet és több pénzt fordítani.